Szerbia
Vučić a Nyugat-Balkán és az EU vezetőinek plenáris ülése után: Kulcsfontosságú előrelépések várhatók
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök a Nyugat-Balkán és az Európai Unió vezetőinek plenáris ülése után Brüsszelben elmondta, hogy Szerbia 2024 januárjában vagy februárjában várhatóan csatlakozik az Egységes Európai Fizetési Övezethez (SEPA), és a 3. klaszter megnyitását is január végére vagy február elejére várják.

Vučić elmondta, hogy a mezőgazdasági és ipari növekedést elősegítő program első részletét a következő napokban, a fennmaradó összeget pedig januárban kapják meg. Hangsúlyozta, hogy a „zöld folyosók” további fejlesztése kiemelt prioritás. Magyarországgal már jelentős előrelépéseket értek el, és remélik, hogy hasonló eredményeket érhetnek el Horvátországgal is.

Vučić a találkozón válaszolt a Szerbia területi integritásával kapcsolatos bírálatokra, amelyekkel kapcsolatban a „képmutatás” kifejezést használta, utalva Koszovó függetlenségének támogatására. „A végén mindenki pontosan megértette az álláspontunkat” – tette hozzá.

Az elnök köszönetet mondott több európai vezetőnek, köztük Giorgia Meloni olasz miniszterelnöknek, Orbán Viktor miniszterelnöknek, Robert Ficónak és Kiriákosz Micotákisz görög kormányfőnek, akik Vučić szerint „korrekt hozzáállást” tanúsítottak Szerbiával szemben.

Vučić megbeszélést folytatott Andrej Plenković horvát miniszterelnökkel is az Egyesült Államok által bejelentett esetleges szankciókról a NIS szerb olajipari vállalattal szemben. A két vezető egyetértett abban, hogy folytatni kell az együttműködést a Janaf horvát kőolajvezeték-hálózaton keresztül történő olajszállítások biztosítása érdekében. Vučić elismerte, hogy a horvát fél teljesítette kötelezettségeit Szerbiával szemben.

Vučić kiemelte, hogy bár Szerbia teljesítette a 3. klaszter megnyitásához szükséges feltételeket, elég egyetlen uniós ország, például Horvátország ellenállása, hogy a tárgyalások elmaradjanak. Hangsúlyozta, hogy nem fog „hízelegni” Plenkovićnak az ügy érdekében, és megjegyezte, hogy a korábbi nyolc ellenvéleménnyel szemben már csak két tagország ellenzi a klaszter megnyitását.

Vučić találkozott António Costával, az Európai Tanács elnökével, valamint Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is. Instagram-bejegyzésében megköszönte a vendéglátást, és hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozó olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek kulcsfontosságúak a polgárok számára, beleértve a gazdasági fejlődést, a közös kül- és biztonságpolitikát, valamint a migráció kezelését, írja az Euronews.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsában egybegyűlt miniszterek ma jóváhagyták az uniós csatlakozási tárgyalások harmadik fejezetcsoportjának megnyitásához szükséges, Szerbiának címzett levelüket – közölte az EU soros elnökségét betöltő Magyarország az X közösségi oldalon. A közlésből kiderül, hogy a...
2024. DECEMBER 17.
[ 13:06 ]
Bratislav Gašić védelmi miniszter ma reggel balesetet szenvedett az Ibari főúton. A Nova.rs portál nem hivatalos értesülései szerint a ma reggeli közlekedési baleset egyik érintett járműve Lipovicánál, Belgrád közelében, a védelmi miniszter, Bratislav Gašić kíséretének autója volt. A nem hivatalos információk...
2024. DECEMBER 17.
[ 13:02 ]
Szerbia hamarosan előrelépést érhet el az Európai Unióval folytatott tárgyalások során, tekintettel az Európai Bizottság néhány pozitív értékelésére, valamint arra a tényre, hogy az uniós külpolitikával való összehangolás valamivel jobb, mint korábban, jelentette ki hétfőn este a közszolgálati RTS-nek nyilatkozva...
2024. DECEMBER 17.
[ 7:40 ]
Beolvasás folyamatban