A világ legsikeresebb teniszezője, Novak Đoković csatlakozott azon közéleti személyiségekhez, akik támogatják a diákok tüntetéseit. A közösségi médiában, az X platformon közölt bejegyzésében fejezte ki rokonszenvét, és hangsúlyozta, hogy „mélyen hisz a fiatalok erejében”.
„Mint valaki, aki mélyen hisz a fiatalok erejében és a jobb jövő iránti vágyukban, úgy gondolom, fontos, hogy a hangjukat meghallják. Szerbiának hatalmas potenciálja van, és a képzett ifjúság a legnagyobb ereje” – írta Đoković.
„Amire mindannyiunknak szüksége van, az a megértés és a tisztelet. Veletek vagyok, Novak” – tette hozzá a FoNet híre szerint.
„Mint valaki, aki mélyen hisz a fiatalok erejében és a jobb jövő iránti vágyukban, úgy gondolom, hogy fontos, hogy a hangjukat meghallják.
Bejegyzésére vegyes reakciók érkeztek. Egyesek pozitívan fogadták szavait, míg mások túl semlegesnek és gyengének tartják, és úgy vélik, hogy konkrétabban is megfogalmazhatta volna álláspontját, különösen annak fényében, hogy Đoković maga is kétgyermekes apa.
Az elmúlt napokban Đokovićot, Nikola Jokićot és más ismert sportolókat is kritika ért egyes körökből amiatt, hogy nem szólaltak meg a fiatalok által szervezett tüntetésekkel és blokádokkal kapcsolatban, írja a 021.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!