Aleksandar Vučić Szerbia elnöke és a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi tagja ma este Jagodinában kijelentette: azért hozzák létre a mozgalom a népért és az államért szervezetet, mert Szerbiának változásokra és új energiára van szüksége, nem pedig arra, hogy visszatérjen a múltba. Hozzátette, hogy a mozgalomhoz március 15-től lehet csatlakozni, és mindenkit szívesen látnak.
„Nem akarjuk visszahozni azokat, akik tönkretették az országot, és akik ma manipulációkkal próbálnának visszatérni a hatalomba. Ez a mozgalom önökről szól és önökért van, a jövőjükért, azért, ami következik” – hangsúlyozta Vučić a jagodinai gyűlésen.
Vučić kijelentette azt is, hogy párbeszédre hívja az egyetemistákat, és kéri őket, mondják el, melyik követelésük nem teljesült.
„Ne gondolják, hogy nem tudom, hogy ilyen nem létezik. De mégis, az én kötelességem, hogy még egyszer megkérdezzem. Kérem önöket, jöjjenek el, és mondják el, melyik követelésük nem teljesült. Mi azt szeretnénk, hogy visszatérjenek az egyetemekre. Szeretnénk, ha tanulnának, ha fejlődnének. Mondják el, melyik követelésük nem teljesült. Ha van ilyen, teljesíteni fogjuk. Csak mondják el, melyik az a négy közül, amit korábban megfogalmaztak. Azt mondták, nincsenek új követelések” – fogalmazott Vučić.
Elmondása szerint már könyörögtek az egyetemistáknak, de különösen az olyan manipulátoroknak, mint Jovanović, Aleksić, a Kreni-Promeni mozgalom, Đilas, Marinika és mások, hogy jelentsék be a tüntetéseket, hogy azokat biztosítani tudják.
„Könyörögtünk nekik: emberek, ne tegyétek ezt, jelentsétek be a tüntetéseket, mi majd megvédünk titeket. A rendőrség védeni fogja őket. De a rendőrség nem tudja védeni őket, ha nem tud a rendezvény létezéséről. Ma sem jelentettek be egyetlen megmozdulást sem” – magyarázta az államfő.
Vučić: Sokan akarják megvédeni Szerbiát, amelyet kívülről és belülről is támadnak
Vučić a mozgalom a népért és az államért megalakítása alkalmából tartott gyűlésén kijelentette, hogy ez a rendezvény megmutatja, milyen sokan akarják védeni, őrizni és támogatni Szerbiát, melyet kívülről és belülről is támadások érnek.
„Nagy köszönettel tartozom önöknek. Köszönöm, hogy ilyen nagy számban eljöttek Jagodinába. Láttam több mint 200 buszt, amelyek még nem értek be Jagodinába. Majdnem sírtam, amikor láttam, hogy egy ilyen nehéz időszakban ilyen sok ember akarja védeni, őrizni és támogatni Szerbiát. Végtelenül hálás vagyok ezért” – mondta Vučić.
Pavlović: A fiataloknak a párbeszéd és a tolerancia szimbólumának kell lenniük, a blokádok nem oldják meg a problémákat
A belgrádi Orvostudományi Kar harmadéves hallgatója, Miloš Pavlović ma Jagodinában megtartott gyűlésen kijelentette, hogy az oktatás a siker kulcsa az egyén és a társadalom számára is. Felszólította a döntéshozókat, hogy tegyék lehetővé a tanulás és vizsgázás folytatását azok számára, akik – mint ő is – tanulni és fejlődni akarnak.
„A fiataloknak a béke, a stabilitás, a párbeszéd, a tolerancia és a kölcsönös tisztelet szimbólumának kell lenniük. A blokádok és tiltakozások vonzóak és izgalmasak lehetnek, de nem oldják meg a problémákat, és nem vezetnek sehová. Valódi előrelépés csak konstruktív párbeszéd révén érhető el, amely tiszteletben tartja az intézményeket és azok szerepét” – mondta Pavlović.
A mozgalom megalakítása alkalmából megtartott rendezvényen felszólalt Ivica Dačić belügyminiszter is, aki kijelentette, hogy a Szerbia körüli patrióta erők összefogása kulcsfontosságú. Olivera Jovović, a ritka betegségekkel foglalkozó nemzeti szervezet elnöke pedig hangsúlyozta, hogy az új mozgalom célja egy erős és stabil Szerbia létrehozása. Szerinte a szerb népnek egységesnek és összetartónak kell lennie, és mindenkinek felül kell emelkednie az önös érdekeken, írja a Tanjug.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!