A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) dolgozóinak egy csoportja, valamint az egyetemisták és a polgárok együtt tüntettek ma este a közszolgálati műsorszolgáltató épülete előtt.
Az egyetemisták azt kérdezték: „Kié az RTS?”. Erre a dolgozók – akik először az épület előtti térre mentek ki, majd a tömeg elé álltak – így válaszoltak: „A miénk az RTS!”
A hallgatók nagy számban gyűltek össze a közszolgálati televízió épület előtt egy be nem jelentett tüntetés keretében, miután a mai újbelgrádi tiltakozó felvonulás során egy autó elütött egy fiatal lányt. A gázoló ellen emberölési kísérlet gyanúja miatt folytatnak nyomozást.
Röviddel ez után az eset után egy másik lány is megsérült, amikor az egyetemisták megpróbálták megállítani azokat a buszokat, amelyek a Szerb Haladó Párt szimpatizánsait szállították a párt jagodinai rendezvényére.
Az incidensek után a fiatalok az Autokomandánál gyülekeztek, ahonnan a felső ügyészség épületéhez vonultak, onnan pedig az RTS épületéhez.
A magyar külpolitika számtalanszor hangoztatott sarkalatos tétele, hogy ha jól megy a szomszédoknak, az jó nekünk is. Budapestnek esze ágában sincs mondogatni, sugallni, erőltetni, hogy ki legyen hatalmon Szerbiában. Ellentétben olyan világhatalmakkal, akik ezt megtehetik, és polgárháborús helyzetet teremtenek (Oroszország és az USA érdekszférájának a törésvonalán).
@Realista, azért "Csurran-csepppen"... Remélem Majka nem veszi rossz néven, hogy a dalszövegének címét kölcsön vettem🤠 Már közelít a 8 000 000 megtekintéshez a rendszerkritikus dal! Bandzsisztán süti is megjelent, a cukrászda vesztére,... Majka perel a levédett "Bandzisztán" szó jogtalan felhasználásáért... Amúgy meg repülőrajtban a magyar kormánymédia😀 Nem avatkozik barátok belüyeibe😐😐
Az össz magyar média valóban agyon-hallgatja a szerbiai tüntetéseket, de meglepődtem amikor a minap egy ismerősömmel beszéltem, aki egyszer évekkel ezelőtt járt Vajdaságban, és igencsak tájékozottnak tűnt az itteni eseményekkel kapcsolatban. A dolog érdekességét fokozza, hogy az illető egy fideszes középszintű tisztségviselő. Kérdéseiből és állásfoglalásából kitűnt hogy nem a Magyar Szó-ból tájékozódott.
Észrevette más is, h a magyarországi média mennyire hallgat a szerbiai történésekről?