Szerbia
Hétfőn a diákok Belgrád legforgalmasabb csomópontját vonják 24 órás blokád alá
Betűméret:             

A Belgrádi Egyetem tiltakozó diákjai hétfőn, január 27-én, reggel 10 órától egész napos blokádot hirdettek meg Belgrád egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjánál, az Autokomandán, ahol a főváros legfontosabb útvonalai, így a nemzetközi autópálya is áthalad. A blokád célja, hogy nyomást gyakoroljanak a szerb hatóságokra annak érdekében, hogy megállapítsál a felelősséget és megnevezzék a felelős személyeket a november 1-jei újvidéki tragédia kapcsán, amelyben 15 ember vesztette életét, és még két személy súlyosan megsérült.

A diákok a 24 órás blokád ideje alatt mindenkit arra buzdítanak, hogy csatlakozzon hozzájuk.

A diákok több irányból érkeznek az Autokomandára, ami azt jelenti, hogy a város szélesebb központjának számos utcája le lesz zárva.

Az Autokomandán való gyülekezés után, 11:52-kor 15 perces csenddel tisztelegnek a november 1-jén az újvidéki vasútállomáson történt tetőomlás áldozatai előtt.

13 órakor kezdődik a Főzés a diákokkal akció, 16 órától pedig Blokád kosárlabda lesz a program.

18 óra körül várható a munkások érkezése és felszólalása, míg 20 óra után a diákok követeléseit fogják felolvasni.

Az elmúlt két hónapban Szerbia-szerte szerveztek tiltakozásokat és útlezárásokat, követelve a felelősség megállapítását az újvidéki tragédia ügyében.

Január 24-én, pénteken az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb kormányellenes tüntetésére került sor Szerbiában, amely során egyes vállalatok is felfüggesztették tevékenységüket, emlékeztet a BBC szerb nyelvű oldala.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miloš Vučević szerb kormányfő ma rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be visszavonhatatlan lemondását. Elmondta, hogy a lemondás ellenére hivatalban marad, amíg új kormányfőt nem választanak, és addig a teljes kormány technikai mandátumban folytatja munkáját. "A munkámat továbbra is felelősséggel végzem,...
2025. JANUÁR 28.
[ 13:04 ]
Miloš Vučević, a Szerb Köztársaság kormányának miniszterelnöke ma 11 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart. A médiában megjelent információk szerint Vučević bejelenti lemondását.
2025. JANUÁR 28.
[ 10:27 ]
Évről évre egyre kevesebb baba jön világra Szerbiában. A Köztársasági Statisztikai Hivatal aggasztó adatokat közölt a születésszám csökkenéséről Szerbiában – számol be a Bebac szülői portál, amelyet a 021.rs szemléz. 2024-ben 60.311 baba született, ami 502-vel kevesebb, mint 2023-ban, amikor az élve született...
2025. JANUÁR 28.
[ 9:08 ]
Beolvasás folyamatban