Sajtótértesülés: Lemond a szerb kormányfő
Betűméret:
Miloš Vučević, a Szerb Köztársaság kormányának miniszterelnöke ma 11 órakor rendkívüli sajtótájékoztatót tart. A médiában megjelent információk szerint Vučević bejelenti lemondását.
Az EU leköszönő különmegbízottja a Belgrád és Pristina közötti párbeszédért, Miroslav Lajčák kijelentette, hogy az Európai Unió a koszovói választások után ismét kezdeményezni kívánja a vezetői szintű tárgyalásokat.
Lajčák tegnap a Szerbiai Rádió és Televíziónak (RTS) adott búcsúinterjújában elmondta,...
2025. JANUÁR 29.
[ 11:08 ]
A Vérátömlesztő Intézet tájékoztatása szerint a vérkészletek mindössze másfél napra elegendőek, jelenleg a legnagyobb szükség az A és 0 Rh pozitív vércsoportra van.
Dr. Mirjana Knežević elmondta, hogy január jellemzően a vérhiányos időszakok közé tartozik, ezért felhívást intézett mindenkihez, aki vért...
2025. JANUÁR 29.
[ 10:33 ]
Ana Brnabić a szerb parlament elnöke ma kijelentette, hogy a parlamenti többség stabil és meggyőző, így politikai válságról ebben az értelemben nem lehet beszélni. Hangsúlyozta, hogy mindannyiunknak törekednünk kell arra, hogy valamilyen módon párbeszédet folytassunk.
Brnabić tévényilatkozva elmondta, hogy demokratikus...
2025. JANUÁR 29.
[ 9:56 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!