A szerb képviselőház holnapra tervezett ülését, amelyet Ana Brnabić házelnök hívott össze, elhalasztották.
A képviselőknek küldött értesítés nem tartalmazza az ülés elhalasztásának okát, bár a korábbi bejelentések szerint a napirenden a szerb kormány iránti bizalom kérdése szerepelt volna.
Miloš Vučević miniszterelnök nemrég jelentette be lemondását, amelynek következtében a szerb kormány hivatalosan is megbukott. Emellett Milan Đurić, Újvidék polgármestere is bejelentette, hogy távozik posztjáról.
Ezek a lemondások azt követően történtek, hogy ma hajnalban Újvidéken, a Szerb Haladó Párt helyiségei előtt, ismeretlenek csoportja megtámadott egy diákcsoportot, írja a Tanjug.
Nem lesz átmeneti kormány
Milenko Jovanov, a Szerb Haladó Párt (SNS) képviselőcsoportjának vezetője ma bejelentette, hogy a szerb parlament holnapra tervezett ülését „egy másik napra” halasztják.
Jovanov a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy nem zárja ki az előrehozott választások lehetőségét, de hangsúlyozta, hogy Szerbiában nem lesz átmeneti kormány.
– Az ellenzéki képviselők nem válhatnak miniszterekké választások nélkül, annak ellenére, hogy – Jovanov megfogalmazása szerint – már megállapodtak a miniszteri helyek elosztásáról.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!