Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette, hogy jelen pillanatban a blokádban részt vevő hallgatók negyedik követelésének teljesítéséhez – amely az egyetemek számára nyújtott anyagi támogatás növelésére vonatkozik – nincs szükség a felsőoktatási törvény módosítására. Hozzátette, hogy az állami intézmények készen állnak arra, hogy 48 órán belül teljesítsék azokat a hiányosságokat, amelyeket a hallgatók megjelölnek.
Brnabić a Happy TV-ben elmondta, hogy a hallgatók pontosították ezt a követelést, és kifejtették, hogy a törvény módosítása is hasznos lenne annak érdekében, hogy a támogatások a következő években is biztosítottak legyenek.
„Ezzel egyetértünk, és a jövő hétig előállunk a megoldással, hogy ezt a negyedik követelést lezárjuk, és megegyezhessünk abban, hogy legalább ez teljes mértékben teljesült” – tette hozzá Brnabić.
A parlament elnöke úgy vélekedett, hogy probléma az, hogy Szerbiában ma intézményeken kívüli küzdelem folyik, amely az utcán zajlik. Hozzátette, hogy ennek oka az, hogy a blokádot szervező hallgatóknak nincsenek politikai képviselőik az intézményekben.
Brnabić hangsúlyozta, hogy az intézményeken kívüli küzdelem problémát jelent egy demokratikus társadalomban. „A blokádot fenntartó hallgatóknak és az őket támogató polgároknak nincsenek képviselőik az intézményekben. Ha lennének, akkor a harc a parlamentben zajlana. Az ellenzék a parlamentben már senkit sem képvisel. Egy olyan ellenzékünk van, amely elvesztette hitelességét, és szélsőségessé vált” – mondta Brnabić.
A szerb államiság napján tartott mitrovicai gyűlés újabb lehetőség arra, hogy egységes Szerbia képe rajzolódjon ki
Ana Brnabić ma kifejezte meggyőződését, hogy a Mitrovicában tartandó állami ünnepségről ismét egy egységes Szerbia képe fog kirajzolódni, amely a békére és a stabilitásra törekszik, és minden területen győzni kíván.
A szerb parlament elnöke arra buzdította a polgárokat, hogy szombaton vegyenek részt az eseményen, amelyen Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság (Republika Srpska) közösen ünnepli a Julianus naptár szerinti Gyertyaszentelő Boldogasszony napját, a szerb államiság napját.
![Vicsek: Az EP-nek tárgyilagosnak és pártatlannak kell lennie Szerbia ügyében - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/szerbia_Vicsek-Az-EP-nek-targyilagosnak-es-0_cikkmore.jpg)
![Tepić üzent a legfőbb ügyésznek: Rendelje el Vučić előállítását az újvidéki tragédiával összefüggésben - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/szerbia_Tepic-uzent-a-legfobb-ugyesznek-0_cikkmore.jpg)
![Szergej Sojgu: Szerbiában és Szlovákiában külföldről szervezik a tüntetéseket - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/szerbia_Szergej-Sojgu-Szerbiaban-es-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!