Szerbia
Megérkeztek az egyetemisták Niš központjába
Betűméret:             

Megérkeztek Niš központjába azok az egyetemisták, akik Szerbia különböző részeiből indultak el gyalog a délkelet-szerbiai város felé. A menettel biciklisek is érkeztek, és hamarosan csatlakoznak hozzájuk a belgrádi egyetemisták csoportja is.

A niši egyetem hallgatói piros szőnyegen fogadták őket, ahol emlékérmeket adtak át nekik, a fejükre pedig a város híres szülöttje, Nagy Konstantin római császár koronájának másolatát helyezték.

A résztvevők az érkezés után kicserélték egymás között egyetemük zászlóit, majd ünnepélyesen megtörték a hagyományos kovásztalan, búzából készült kenyeret, a pogačát.

A Nemzeti Színház körüli utcákat teljesen megtöltötte az érkezők tömege.

Az egyetemisták később a niši egyetem karaira vonulnak, ahol az előkészített ideiglenes hálótermekben töltik az éjszakát, írja a FoNet.

Szombaton Nišben 18 órán át tartó tüntetést tartanak, amelyre az ország minden részéből érkeznek résztvevők.

A város és a környező települések szálláshelyei már napokkal a tüntetés előtt teljesen megteltek.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vladan Đokić rektor a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóságon (UKP) történt csaknem háromórás kihallgatását követően azt nyilatkozta a sajtónak, hogy „ez egy feljelentés az egész akadémiai közösség ellen”. Elmondása szerint tegnap kapott idézést, hogy jelenjen meg a rendőrségen, miután büntetőfeljelentést...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 13:03 ]
Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke ma a leghatározottabban elítélte azt az erőszakot, amelyet – szavai szerint – a blokád résztvevői az RTS újságírói és szerkesztői ellen alkalmaznak, és hangsúlyozta: Szerbia elég erős ahhoz, hogy megvédje alkotmányos rendjét. Az Instagramon közzétett bejegyzésében Vučić...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 12:07 ]
Vladan Đokić, a Belgrádi Egyetem rektora megérkezett a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság (UKP) épületébe, a reggel 9 órára kiírt kihallgatásra. Az épület előtt professzorok, egyetemisták és polgárok gyűltek össze, hogy támogatásukról biztosítsák a rektort. Đokićot állampolgári minőségben idézték be, hogy...
2025. ÁPRILIS 18.
[ 10:01 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó