Milorad Dodik , a boszniai Szerb Köztársaság elnöke ma ismét határozott támogatásáról biztosította Aleksandar Vučić szerb elnököt és az ország intézményeit a helyzet stabilizálásában.
Dodik a szerb elnökkel folytatott belgrádi megbeszélést követően újságíróknak elmondta, hogy a szerb vezetésbe és Vučić elnökbe vetett bizalom, valamint Szerbia és állami vezetése iránti kétségtelen támogatásuk együttműködésük eredményét és szilárdságát bizonyítja, írja a Tanjug.
„Amit Szerbia vezetése tesz, az Szerbia és minden szerb legjobb érdekeit szolgálja, bárhol is éljenek” – mondta Dodik.
A boszniai Szerb Köztársaság elnöke úgy vélekedett, hogy azok, akik blokád alá vették Szerbiát, hatalmas kárt okoztak az országnak.
„Szerbiának minél előbb tovább kell lépnie, vissza kell szereznie erejét és azt a nemzetközi pozíciót, amely őt megilleti” – jelentette ki Dodik.
Aleksandar Vučić bejelentette, hogy holnap 12 órakor tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal, az Orosz Föderáció elnökével. A megbeszélés során a két ország közötti bilaterális kapcsolatok minden fontos témáját érintik, beleértve a földgázszállítást, a Szerbiai Kőolajipari Vállalatot (NIS), valamint a politikai kapcsolatokat is.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!