Szerbia
Vučić: Az ellenzék forradalmat akar kirobbantani március 15-én
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnökségi ülésén hétfőn kijelentette, Szerbia számos támadásnak van kitéve azok részéről, akik el akarják pusztítani, mivel az ország gazdaságilag fejlődésnek indult. Utalt arra, hogy amennyiben március 15-e, a tiltakozó diákok által meghirdetett megmozdulás erőszakba torkollik, "vége a játéknak". Március 28-ára pedig bejelentett egy "minden eddiginél nagyobb" belgrádi tömegmegmozdulást.

Vučić hangsúlyozta, Szerbia gazdasága idén a leggyorsabban növekvő lehetett volna Európában, de ezt – állítása szerint – a blokádokat szervezők és különféle politikai csalók tönkretették.

A SNS Főbizottsági ülésén a szerb elnök azt mondta, hogy a párt védelmébe vette az országot, és három hónapja ellenáll a blokádoknak, a polgárok zaklatásának és azok megfélemlítésének, akik másként gondolkodnak.

Vučić szerint három fő oka van annak, hogy Szerbia támadások kereszttüzébe került: elsőként a történelmi ellenállást említette. „A Berlini Kongresszus óta legalább két, de inkább három európai hatalom nem engedi, hogy Szerbia erősebb legyen a környezeténél, és hogy a szerb nép megerősödjön” – mondta. A Tanjug híre szerint példaként említette a törökök és az angolok szövetségét, valamint Németország dominanciáját. Az elnök szerint a második ok az, hogy az ország gazdasági előrelépése is támadásokat von maga után. Harmadik okként a politikai ellenfelek törekvéseit említette. Vučić szerint az ellenzék forradalmat akar szervezni március 15-én, és az a céljuk, hogy őt és családját is elpusztítsák.

Vučić kijelentette, hogy ha a március 15-ei események erőszakba torkollnak, akkor azon a napon "vége a játéknak".

„Nem lesz március 16., 17., 25. vagy akármilyen más dátum. Higgyetek az elnökötöknek, mert mindig pontosan megmondtam és igazat beszéltem” – mondta. Azt is állította, hogy az ellenzék célja a forradalom és az erőszak, és szerinte ő, a családja és más vezetők is veszélyben vannak.

„Azt mondják, megölnek engem, a gyermekeimet és mindenkit körülöttem. Hát lássuk, hogy hogyan tervezik ezt! Őszintén mondom, inkább ne is éljem meg ezt az országrombolást, mint hogy ez a söpredék vezesse Szerbiát” – tette hozzá.

Vučić bejelentette, hogy március 21-én megkezdődik egy új politikai mozgalom megalakítása, amely a „népért és az államért” jön létre.

Felszólította az ország minden részéről érkező embereket, hogy március 28-án gyűljenek össze Belgrádban egy minden eddiginél nagyobb rendezvényen.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerbia öt legnagyobb szakszervezete kiállt a hónapok óta tiltakozó diákok és követeléseik mellett. A hallgatók meghívására a belgrádi Bölcsészettudományi Karon megtartott együttes ülésen a Szerbiai Egyesült Szakszervezetek (Sloga), a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetek, a Szabad és Független Szakszervezetek...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 11:25 ]
Az Európai Bizottság szóvivője, Paula Pinho ma kijelentette, hogy a Bizottság nem áll a Szerbiában zajló tüntetések mögött, és hozzátette, hogy várhatóan a legutóbbi események is napirendre kerülnek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Aleksandar Vučić szerb elnök keddi találkozóján. Arra az...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:35 ]
Több ezren gyűltek össze hétfőn este Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján. A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó