Szerbia
Vučević: Az államnak teljes ellenőrzést kell gyakorolnia a nemzeti tantárgyak felett az alapfokú oktatásban
Betűméret:             

Miloš Vučević szerb miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az állam teljes ellenőrzése alatt kell maradniuk a nemzeti tantárgyaknak az alapfokú oktatásban. Vučević ide sorolta a szerb nyelvet, a történelmet, a földrajzot és a környezetismeretet, és véleménye szerint az ezekhez tartozó tankönyveket kizárólag az állam adhatja ki. Szerinte erre van szükség ahhoz, hogy elkerüljék a történelemhamisítást és a nemzeti értékek eltorzítását.

A kormányfő szerint a tanároknak is joguk van a politikai aktivizmushoz, de az iskolán kívül, és nem élhetnek vissza a gyerekekkel. Így válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy kommentálja az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium tanárnőjének esetét, aki szerepel azon a hangfelvételen, melyet tegnap hoztak nyilvánosságra több kormányhoz közeli televízióban is. Vučević botrányosnak tartja, hogy egy újvidéki gimnázium tanára kapcsolatot ápolhatott a katonai szakszervezettel, és részt vehetett egy állítólagos puccs előkészítésében. A hangfelvételre ma Ana Brnabić, a szerbiai parlament elnöke is reagált, aki bejelentette, hogy az illetékes szervek kivizsgálják az esetet, miközben a tüntető egytemisták közleményükben elhatárolódtak a hangfelvételtől, és a benne szereplő állításoktól.

A kormányfő szerint a szerb államnak monopóliuma van a fizikai kényszer alkalmazására, és figyelmeztetett, hogy a hatóságok mindenkit szankcionálnak, aki törvénysértést vagy erőszakos cselekményeket követ el a március 15-re meghirdetett tüntetés során, írja a Tanjug.

Kijelentette, hogy a Szerb Hadsereg lojális marad az államhoz, és nem csatlakozik semmilyen puccsista vagy szélsőséges csoporthoz.

Vučević elutasította a forradalom lehetőségét, hangsúlyozva, hogy a hatalmat demokratikusan választják meg, nem pedig utcai megmozdulások révén.

Aggodalmát fejezte ki a szombati tüntetés miatt, és felszólította a szervezőket, hogy kerüljék az erőszakot, mivel szerinte egyesek szándékosan készítik elő a konfliktust és a zavargásokat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A horvát Külügyi és Európai Ügyek Minisztériumának szándékában állt, hogy Jelena Milićet, Szerbia horvátországi nagykövetét persona non gratának nyilvánítsa, több olyan incidens miatt, amelyek megsértették a diplomáciai normákat – írja a Jutarnji list nem hivatalos értesülésekre hivatkozva. „Milić viselkedése...
2025. MÁRCIUS 26.
[ 7:36 ]
Peter Sorensen, az Európai Unió Koszovó-különmegbízottja kedden este a szerb tisztségviselőkkel Belgrádban folytatott megbeszélései után közölte, hogy meghallgatta álláspontjukat a párbeszédről, és hangsúlyozta a párbeszéd folytatásának és előrehaladásának fontosságát. „Belgrádban találkoztam Aleksandar...
2025. MÁRCIUS 26.
[ 7:27 ]
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és António Costa, az Európai Tanács elnöke ma este közölte, hogy fontos találkozót tartottak Aleksandar Vučić szerb elnökkel Brüsszelben, és kijelentették: Szerbia jövője az Európai Unióban van. „Von der Leyennel együtt fontos megbeszélést folytattunk Aleksandar...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 23:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó