Aleksandar Vučić szerb elnök arra szólított fel mindenkit, hogy a holnapra, március 15-re tervezett belgrádi tüntetésen békésen vegyen részt, az állami szervek csak végső esetben alkalmazhatnak erőszakot.
Kijelentette, hogy az állam minden szükséges intézkedést megtesz a béke és stabilitás fenntartása érdekében, a hatóságok pedig igyekeznek szavatolni a demonstráció biztonságát annak ellenére, hogy az eseményt nem jelentették be hivatalosan, így az jogellenesnek minősíthető.
Hangsúlyozta, hogy Szerbia egy demokratikus állam, és nem fog erőszakosan fellépni, mint ahogyan azt más európai országok tennék. Felszólította a rendőrséget és a biztonsági szerveket, hogy segítsenek a rend fenntartásában. Figyelmeztetett, hogy mindazokat, akik megszegik a törvényt vagy erőszakot alkalmaznak, letartóztatják és felelősségre vonják, írja a Tanjug.
Kijelentette, hogy választások nélkül nem fogad el semmilyen átmeneti vagy „csalárd” kormányt, és nem engedi meg azt sem, hogy az utcai megmozdulások határozzák meg az ország politikájának jövőjét. Szerinte az ellenzék visszautasította a párbeszédet, és nyomásgyakorlással próbálja kikényszeríteni, hogy hatalomra jusson.
Az államfő rámutatott arra is, hogy Szerbia az elmúlt 13 évben gazdaságilag jelentősen fejlődött, és nem hagyja veszélybe sodorni az elért eredményeket.





Nincs hozzászólás. Legyen az első!