Szerbia
Tűzijátékkal fogadták a tüntetésre érkező egyetemistákat Belgrádban
Betűméret:             

A niši egyetemisták érkeztek meg elsőként Belgrádba, akik gyalog tették meg a fővárosba tartó, közel 200 kilométeres utat. Az ország számos részéből indultak egyetemi hallgatók a szombati tüntetésre, köztük Versecről, Szabadkáról és Újvidékről is. Valamivel korábban érkezett meg a Terazijére egy kerékpáros csoport.

Az egyetemistákat már ma este hatalmas tömeg fogadta Belgrádban, ahol tüzijátékkal, valamint oklevelek és érmek átadásával ünnepelték az érkezésüket.

Az egyetemistákhoz számos polgár csatlakozott, valamint egy csoport, amely a FoNet újságírójának azt mondta magáról, hogy ők Szerbia háborús veteránjai.

A belváros főbb utcái, a Terazije környéke, illetve a Terazijétől a Slavijáig tartó útszakaszt lezárták a forgalom elől.

A Köztársaság téren a Vöröskereszt és az orvostanhallgatók egységei sátrakat állítottak fel, ahol szükség esetén segítséget nyújtanak azoknak az egyetemistáknak, akik a többnapos gyaloglás után orvosi ellátásra szorulnak.

A ma este Belgrádba érkezők számára az egyetemek épületeiben, valamint néhány középiskolában biztosítottak szállást.

A fiatalok fogadására érkezett Dijana Hrka is, annak a fiatalembernek az édesanyja, aki az újvidéki tragédiában vesztette életét. Könnyek között mondta el, hogy amit most érez, azt szavakkal nem lehet leírni, és hogy az egyetemisták egyesítették Szerbiát.

„Nem tudom, mit mondjak. Ez leírhatatlan, olyan érzelmek ezek, amelyeket nem lehet szavakba önteni. Az egyetemisták egyesítették Szerbiát, és mindannyiunkért harcolnak, az igazságért” – mondta.

A niši Bölcsészettudományi Kar dékánja, Natalija Jovanović az N1-nek elmondta, hogy azért érkezett az egyetemisták fogadására, hogy átélje azt a hangulatot, amellyel a szabadságot üdvözlik.

„Teljes szívemmel és minden érzékszervemmel szeretném megtapasztalni ezt a légkört, mert tudjuk, hogy végre elérkezik a szabadság. Nišben felemelő volt a hangulat, ugyanerre számítok Belgrádban is, és remélem, hogy az üzenet eljut ahhoz, akinek szól. Azt gondolom, hogy megérthetjük egymást, még akkor is, ha ma egyesek ésszerűtlenül viselkednek. Ez egy ünnepi hangulat, amellyel a szabadságot köszöntjük” – mondta Jovanović.

A 15-e a 15-ért elnevezésű nagy tüntetést szombaton tartják Belgrádban, a tervek szerint 16 órakor veszi kezdetét az esemény a parlament épülete előtt.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szerbia öt legnagyobb szakszervezete kiállt a hónapok óta tiltakozó diákok és követeléseik mellett. A hallgatók meghívására a belgrádi Bölcsészettudományi Karon megtartott együttes ülésen a Szerbiai Egyesült Szakszervezetek (Sloga), a Függetlenség Egyesült Ágazati Szakszervezetek, a Szabad és Független Szakszervezetek...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 11:25 ]
Az Európai Bizottság szóvivője, Paula Pinho ma kijelentette, hogy a Bizottság nem áll a Szerbiában zajló tüntetések mögött, és hozzátette, hogy várhatóan a legutóbbi események is napirendre kerülnek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Aleksandar Vučić szerb elnök keddi találkozóján. Arra az...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:35 ]
Több ezren gyűltek össze hétfőn este Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján. A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó