Szerbia
Kövesi: Pozitív jel, hogy a szerbiai polgárok felemelik szavukat a korrupció ellen, bízunk az intézmények együttműködésében
Betűméret:             

A szerbiai polgárok egyre inkább kiállnak a korrupció ellen, ami azt mutatja, hogy felismerik a probléma súlyosságát, jelentette ki az Európai Ügyészség vezetője, Laura Kövesi.

Kövesi a szerbiai közmédiának (RTS) megerősítette, hogy az Európai Ügyészség vizsgálja az EU-s forrásokkal kapcsolatos esetleges visszaéléséket az újvidéki vasútállomás rekonstrukciója kapcsán.

Elmondása szerint a vizsgálat az Európai Beruházási Bank által a vasútvonal és az állomás felújítására nyújtott hitelekre vonatkozik.

„Konkrétan Szerbiával kapcsolatban egy magánszemély nyújtott be panaszt hozzánk, és ez képezte az alapját a vizsgálat megnyitásának” – közölte Kövesi, hozzátéve, hogy számít a szerb hatóságok együttműködésére.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Ügyészség nem vizsgálja az újvidéki vonatbaleset körülményeit, amelyben 15 ember életét vesztette, mivel kizárólag az uniós pénzügyi alapok esetleges visszaéléseivel foglalkozik.

A vizsgálatot illetően a belga vagy luxemburgi bíróságok illetékesek, mivel ott találhatók azok az uniós intézmények, amelyek esetlegesen károsultak lehetnek – mondta Kövesi.

„Ha bármely szerb állampolgárnak információja van arról, hogyan használják fel az EU-s pénzeket Szerbiában, azt bármikor elküldheti nekünk – e-mailben, a weboldalunkon vagy bármelyik európai ügyészségi irodán keresztül a 24 uniós tagállamban” – tette hozzá.

Az együttműködés kérdése és az elmaradt megállapodás

Kövesi hangsúlyozta, hogy az Európai Ügyészségnek szüksége van a szerb hatóságok támogatására a vizsgálatok során.

„Az uniós tagállamok esetében az európai delegált ügyészek beépülnek a nemzeti igazságügyi rendszerbe, így hozzáférnek az adatbázisokhoz, házkutatásokat végezhetnek és információkat kérhetnek. Szerbia azonban harmadik ország, így itt a helyi hatóságokra kell támaszkodnunk. Minden kérésünket a szerb ügyészséghez kell eljuttatnunk, és az ő segítségükre kell hagyatkoznunk. Majd meglátjuk, hogy segítenek-e nekünk” – mondta Kövesi.

Elárulta, hogy már 2022-ben kezdeményezték egy együttműködési megállapodás aláírását a szerb ügyészséggel, hogy megkönnyítsék a kapcsolattartást és az információáramlást, de még mindig nem kaptak választ a dokumentum aláírására vonatkozóan.

„Közben három különböző ügyben küldtünk megkeresést a szerb ügyészségnek, és mindhárom esetben együttműködtek velünk. Remélem, hogy ebben az ügyben is segítenek majd, és megkapjuk a szükséges információkat és bizonyítékokat” – nyilatkozta.

Hozzátette, hogy nem tudja, miért nem történt még meg a hivatalos együttműködési megállapodás aláírása.

A korrupció elleni harc kulcsa

A korrupció elleni küzdelemről szólva Kövesi hangsúlyozta, hogy a legfontosabb tényező a hatékony és szakmailag megbízható ügyészi munka, mert csak így lehet elnyerni az emberek bizalmát.

„Nincs varázsformula a korrupció elleni küzdelemre, ahogy nincs tökéletes jogi rendszer sem. Nem az számít, milyen eszközökkel rendelkezünk, hanem az, hogy hogyan használjuk őket. Ehhez bátorság, elszántság és akarat kell. Nem könnyű harcolni a korrupció ellen” – mondta.

„A legpozitívabb jel Szerbiában az emberek mentalitása. Tapasztalataim szerint a korrupció hatását nehéz közvetlenül érzékeltetni az emberekkel. Ha valaki ellopja a pénzed, azonnal érzed. Ha valaki megüt, azonnal fáj. De ha a polgármester vagy egy miniszter kenőpénzt fogad el, érzed-e egyből a következményeket? Az első reakció általában az, hogy nem. Pedig a korrupció, különösen a rendszerszintű korrupció, óriási hatással van a mindennapi életünkre”

– magyarázta Kövesi.

Példaként említette az európai ügyészség egyik vizsgálatát a görögországi Tempi vonatbaleset kapcsán.

„Ez egy nagy európai projekt volt, amely során jelentős összegeket fordítottak a vasútállomások és a vasútvonalak felújítására. Ha a projektet időben és megfelelően hajtották volna végre, a Tempiben történt tragikus baleset elkerülhető lett volna. Ez is azt mutatja, hogy a korrupció vagy a pénzügyi bűncselekmények akár emberéleteket is követelhetnek” – mondta.

„Ha a szerbiai polgárok egyre aktívabban tiltakoznak a korrupció ellen, az rendkívül pozitív jel. Ez azt mutatja, hogy megértik a probléma súlyosságát és reagálnak rá. Ha egy ország polgárai tiszta és átlátható rendszert akarnak, és ezért hajlandóak küzdeni, az a legfontosabb fejlődési lépés, amelyet egy társadalom elérhet” – zárta nyilatkozatát Kövesi.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Túlképzett paraszt (*.*.231.178)
2025. MÁRCIUS 19. [ 9:11 ]

Laura, nem kell egészen Szerbiáig koptatni a cipőt korrupció ügyében. Ott az EU csúcsgarnitúrája, a korrupció fellegvára, a Soros-pénzek Mekkája. Pl. E. Kaili a huzibőrönd pénzeivel vígan ül ma is, na nem a börtönben, hanem a parlamentben. Otthon, a bezzegromániában kiedzette magát. Az ottani korrupcióellenes társaságot az amerikai demokraták hozták létre ezközként a politikai ellenfelek ellen. Pl. szépen tudták a magyar polgármesterek ellen kijátszani azok ellehetetlenítésére. Mondjuk, néhány, ajándékba kapott színházjegy ügye derékbatörhetett polgármestert.


Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa egy interjúban arról beszélt, hogy a közelmúltban Aleksandar Vučić szerb elnökkel folytatott tárgyalásokat az ország európai integrációjának felgyorsításáról. Azzal kapcsolatban, hogy kritikák érték a Vučićtyal való találkozó miatt, Kos visszakérdezett:...
2025. MÁRCIUS 27.
[ 18:07 ]
Március 17. és 23. között 8.769 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak Szerbiában – közölte a Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségügyi Intézet. Ez az adat 26,1 százalékos csökkenést jelent az előző héthez képest. A laboratóriumi vizsgálatok alapján az influenzavírus jelenlétét 24 szerbiai körzetben...
2025. MÁRCIUS 27.
[ 18:05 ]
Ivica Dačić miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter ma kijelentette, hogy az Interpol belgrádi irodája tiltakozó jegyzéket küldött az Interpol Főtitkárságának, mivel a boszniai körözési kérelmek Milorad Dodik, a Szerb Köztársaság (Republika Srpska) elnöke és Nenad Stevandić, a Szerb Köztársaság Nemzetgyűlésének...
2025. MÁRCIUS 27.
[ 14:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó