Ivica Dačić, Szerbia miniszterelnök-helyettese és belügyminisztere kijelentette, hogy nyilvánosságra került egy döntő bizonyíték, amely „megdönt minden hazugságot és manipulációt”, és megerősíti, hogy a belgrádi tüntetésen nem használták az úgynevezett „hangágyút”. Az eszköz gyártója, az amerikai Genasys, amelytől a szerb belügyminisztérium 2021-ben vásárolta az eszközöket, ezt hivatalosan is közölte.
Dačić hangsúlyozta, hogy a Genasys egyértelmű nyilatkozatban erősítette meg: az általuk elemzett videó- és hangfelvételek nem támasztják alá az LRAD, vagyis a „hangágyú” használatát a március 15-i eseményen.
„Mi kell még ahhoz, hogy a hazugságok terjesztése véget érjen? Talán azt fogják állítani, hogy maguk a gyártók sem tudják, mit gyártanak és adnak el?” – tette fel a kérdést Dačić a belügyminisztérium közleménye szerint.





Nincs hozzászólás. Legyen az első!