Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke ma Strasbourgban, az Európai Parlamentek Elnökeinek Konferenciáján hangsúlyozta, hogy a demokrácia megőrzésének nemcsak a kormányra, hanem az ellenzékre és a civil szervezetekre is vonatkoznia kell, valamint hogy az intézményeket tiszteletben kell tartani, írja a Tanjug.
„Igyekeztem itt finoman, európai módon kiemelni, hogy a demokrácia megőrzése az ellenzékre és a civil szervezetekre is vonatkozik. Néha csak a hatalmat támadják azzal, hogy felelős a demokrácia védelméért, miközben például az, aki füstbombát dob a parlamentben, éppen hogy aláássa azt. Nekünk tiszteletben kell tartanunk az intézményeket” – mondta Kovács Elvira a strasbourgi újságíróknak.
Kovács Elvira felszólalt az Európai Parlamentek Elnökeinek Konferenciáján, és amikor arról kérdezték, milyen üzenetet közvetített Szerbia, emlékeztetett arra, hogy az ország 2003 óta az Európa Tanács tagja, továbbra is megfigyelés alatt áll, és hozzátette, hogy időnként úgy érzi, hazáját bizonyos ügyekben igazságtalanul éri kritika.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!