Az 59 halálos áldozatot követelő, nyolc nappal ezelőtti északmacedón diszkótűz után előbb Észak-Macedóniában, majd Szerbiában is elrendelték az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók biztonsági átvizsgálását.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős osztályának ellenőrei Szerbia-szerte vizsgálják a szórakozóhelyeket, főként a pirotechnikai eszközök használatát ellenőrzik, de azt is vizsgálják, hogy megfelelőek-e a tűzvédelmi intézkedések az objektumokban.
Milan Erić, a čačaki belügyi osztály vezetője az RTS-nek elmondta, főként azokat a helyeket ellenőrzik, ahol egyszerre nagyszámú, több mint 150 ember tud tartózkodni, ott ugyanis szigorúbb tűzvédelmi szabályok vannak érvényben, mint a kevesebb ember befogadására alkalmas helyeken.
Az ellenőrök megnézik, hogy van-e elegendő tűzoltókészülék, azokat rendszeresen ellenőrzik-e, a vészkijáratokat jól láthatóan megjelölték-e, és használhatóak-e, van-e a vészkijárathoz vezető úton valamilyen gyúlékony anyag, amely veszélyeztetheti a menekülést - közölte a szakember, majd hozzátette: azt is ellenőrzik, hogy a szórakozóhelyek rendelkeznek-e a szükséges működési engedélyekkel.
Az észak-macedóniai Kocsaniban március 16-án hajnalban gyulladt ki az egyik szórakozóhely. A tűzben 59 ember vesztette életét, további 155 pedig megsérült. Az ügyészség tájékoztatása szerint a szórakozóhelyen számos szabálytalanságot észleltek, az épületben csak két tűzoltókészülék volt, a vészkijárat be volt zárva, egy hátsó ajtó szintén, és belülről nem volt kilincs, emlékeztet az MTI, hozzátéve, az egész épület tele volt gyúlékony anyagokkal, emellett engedély nélkül használtak pirotechnikai eszközöket zárt térben. A belügyminiszter közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését "a lefizetések és a korrupció" tették lehetővé. Hozzátette, a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.




Az újvidéki Kontrast tűzesete megvan? Megmaradt utána a kormány? Voltak diáktüntetések?