Több ezren gyűltek össze hétfőn este Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján.
A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési cégével, az Affinity Global Developmenttel arról, hogy a vállalat szállodát épít Belgrád központjában, a Jugoszláv Néphadsereg egykori főparancsnokságának a helyén. Az épületet a NATO 1999-es Jugoszlávia elleni bombázásának idején érte végzetes találat. Az Affinity Global Development 99 évre bérelte ki a területet, és a tervek szerint 1500 szobás hotelkomplexum felépítését tervezi. A várakozások szerint egy emlékközpontot is kialakítanak a NATO-bombázások áldozatai számára.
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a tiltakozás békésen zajlott, a tüntetők azt követelték, hogy az alkotmánybíróság vizsgálja felül a kormány döntését, és állapítsa meg, hogy az egykori vezérkar épületét az alaptörvénnyel összhangban fosztották-e meg 2024-ben kulturális örökségi státusától.
A vezérkari épület 1999 tavaszán a NATO légicsapásaiban súlyosan megrongálódott, a romokat 14 éven át nem takarították el, emlékeztet az MTI. A terület rendezése 2013-ban kezdődött el, a törmeléket elhordták, ám az épület vázát megtartották azért, hogy a Jugoszlávia elleni légicsapásokra emlékeztessenek.





Nincs hozzászólás. Legyen az első!