Szerbia
Vučić találkozott az EU Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma Belgrádban találkozott az Európai Unió Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottjával, Peter Sørensennel, és ismertette vele a koszovói szerb közösség problémáit, írja a Tanjug.

„Nyílt és korrekt első találkozót tartottam Sørensen úrral, akit tájékoztattam a Koszovóban élő szerbeket érintő problémákról. Aggodalmamat fejeztem ki a Priština által hozott eszkalációs, egyoldalú és erőszakos döntések miatt, amelyek rendkívül nehéz helyzetbe sodorják a szerb közösséget” – írta Vučić az Instagramon.

Az elnök hangsúlyozta, hogy Priština folyamatosan akadályozza a párbeszédet, és ismételten kijelentette, hogy a szerb önkormányzatok közösségének megalakítása – amelyet Priština már 12 éve megtagad – elengedhetetlen feltétele a kapcsolatok érdemi normalizálásának.

Vučić kifejezte elvárását, hogy az Európai Unió fokozza szerepvállalását és megőrizze pártatlanságát a folyamat során.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Bizottság szóvivője, Paula Pinho ma kijelentette, hogy a Bizottság nem áll a Szerbiában zajló tüntetések mögött, és hozzátette, hogy várhatóan a legutóbbi események is napirendre kerülnek Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Aleksandar Vučić szerb elnök keddi találkozóján. Arra az...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:35 ]
Több ezren gyűltek össze hétfőn este Belgrádban az egykori jugoszláv vezérkar 1999-ben lebombázott épületénél, hogy Donald Trump vejének hotelépítési projektje ellen tiltakozzanak a NATO Jugoszlávia elleni légicsapásainak 26. évfordulóján. A szerb kormány tavaly kötött megállapodást Jared Kushner befektetési...
2025. MÁRCIUS 25.
[ 7:15 ]
Az ügyvezető szerb kormány mai ülésén határozatot fogadott el, amelynek értelmében az épülő Újvidék–Ruma–Šabac (Szabács) autópálya Svetozar Miletić nevét fogja viselni, ezzel tisztelegve a vajdasági szerbek jogaiért küzdő egyik legnagyobb történelmi alak előtt, írja a Tanjug. A kormány lemondása után...
2025. MÁRCIUS 24.
[ 15:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó