A horvát állampolgárságú Arien Stojanović Ivković 12 éve él Belgrádban. Ma kiutasították az országból. Hét napot kapott, hogy elhagyja Szerbiát.
Arien Stojanović Ivković Belgrádban végezte el az orvosi egyetemet, ott helyezkedett el, és szerb állampolgárral kötött házasságot, akitől kisgyermeke is van. Több mint egy évtizede él a szerb fővárosban, és soha korábban nem volt gondja a tartózkodási engedélyével. Egészen április 8-án reggelig, amikor is egy idegenrendészeti felügyelő felhívta, és arra kérte, hogy jelenjen meg a rendőrségen, megnyugtatva őt, hogy minden rendben van a tartózkodásával kapcsolatban, írja a Danas.
Arien az N1-nek elmondta, hogy a rendőrségen több felügyelő várta, köztük az is, akivel előzőleg beszélt. A helyszínen adták át neki a határozatot, amely szerint megszüntetik korábban jóváhagyott ideiglenes tartózkodási engedélyét, és egy évre, 2026. április 8-ig megtiltják a Szerbiába való belépést.
Az indoklásban röviden annyi szerepel, hogy „a Szerb Köztársaság biztonságának védelméért felelős szerv értékelése szerint Arien Stojanović Ivković horvát állampolgár tartózkodása elfogadhatatlan biztonsági kockázatot jelent.”
A fiatal nő úgy véli, hogy tartózkodási engedélye visszavonásának az lehetett az oka, hogy támogatta a tiltakozó diákokat. Hozzátette, hogy orvosként az Instagramon elítélte azt, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök kíséretével beléphetett a Szerbiai Klinikai Központ intenzív osztályára, ahol a kocsani tűzeset sérültjeit ápolják.





Mi ebben a furcsa? Aki külföldi állampolgárként az az ország ellen tevékenykedik amelyikben él/dolgozik, azzal a világon mindenhol így járnak el. Ráadásul ez a diplomatákra is érvényes
Ezek a radikálisok napról-napra újabb "barátokra" tesznek szert. Van még Orbanisztánon kivül baráti szomszédos ország? Nincs.
Engem 1972-ben mindörökre kitiltottak Magyarországról, amire annyi magyarázatot se kaptam, mint a fenti horvát állampolgár. De jött a gengszterváltás és beutazhattam, nagynehezen állampolgárságot is kaptam (amikor osztogatták, 6 évbe telt). Eléggé visszataszító és leleplező, hogy a szerbiai eset kapcsán a hozzászólók jórészt a magyar kettős állampolgárokkal foglalkoznak, ha van sapka, ha nincs... ide csapnak. Ahova lehetne vagy kéne, még álnéven se mernek - ennyit a kiállásukról.
Sajnos Laslo Nemet-et nem lehet kitiltani Szerbiából. Pedig ő is el van tévedve a mai keresztény világban.
A "realista" nem érti, mit írt Stani. Fordítóprogramok is léteznek, szövegértéssel is jól lenne foglalkozni.
Egyetértek Realista utolsó fél mondatával, régen mondtam, hogy előbb - utóbb kidobják Mo-t az EU-ból, mint a macskát sz@arni.
Sramota za Srbiju!
Radikális banda.
Realista drága! Csak hátrébb az agarakkal, mert ha '26-ban meg lesz a 2/3 az ellenzéknek, ilyen alapon az ön nézete is odapiszkításnak fog számítani. Készüljön fel lelkileg, hogy nem fogja nyúl vinni a puskát🤠 Nagy az esélye a 2/3-nak. Biztos, hogy nem fog megmaradni a megkülömböztetett státusz, azaz a pozitív diszkrimináció az Angliában és EU-ban élő magyar állampolgárok viszonylatában, azok hátrányára. És az úgy lenne helyes, igazságos.
Remélem Magyarországról is kitiltanak jó pár kettős állampolgárt....igen, igen délvidékieket...rászolgáltak nagyon is! Oda piszkítanak ahonnan esznek...
Ha csak ez az oka, akkor a kiutasítás több mint ostobaság.
Što se mene tiče žena je u pravu. Ovakvi potezi policije su dokazi diktature. Ovim samo stečemo neprijatelje našem društvu koje je dalje otvoreno prema bilo kojoj naciji.Svako može da ima svoje mišljenje. Mislimo na decu koja će odrasti i imaće jako negativan pogled na naše društvo koje ga je lišilo dostojnog života među nama,pored svega otac je Srbski državljanin kao i njegovo dete. Sramota