A magyar és a szerb nép együttélésének történelmi aspektusait elemezték szerb és magyar szakemberek azon a tudományos tanácskozáson, amelyet csütörtökön és pénteken rendeztek a belgrádi Collegium Hungaricumban. Az egybegyűlt magyar és szerb kutatók, egyetemi tanárok, akadémikusok azokat az eredményeiket ismertették kollégáikkal, amelyekhez a két nép közös történelmének tanulmányozásával jutottak.

A Collegium Hungaricumban rövid idő alatt ez már a második konferencia volt. Az elsőt, amelyre novemberben került sor, a Szerb Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia közösen szervezte.

A most megtartott tanácskozásról, amelyet dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete nyitott meg, Szentgyörgyi Klárát, a belgrádi magyar művelődési központ igazgatónőjét kérdeztük.

„Fontos számunkra, hogy ezek a tanácskozások a Collegium Hungaricumban zajlanak. Egyrészt azért, mert ez a két ország közötti kulturális kapcsolatoknak a helye, másrészt azért, mert ezek a történészek által fejtegetett kérdések mind a két népet érintik, s nekünk nagyon fontos az, hogy a két népet érintő, különböző szemszögből megközelített kérdéseket szakemberek mondják el. A mostani konferenciával az volt a szándékunk, hogy összehozzuk azokat a tudósokat, akadémikusokat és egyetemi tanárokat, akik különböző aspektusokból vizsgálják az egyes történelmi korszakokat a középokortól a jelenig. A célunk az, hogy a különböző szegmenseket megközelítve eljussunk a jelenig, tehát szó esik a kultúráról, a kisebbségi létről, a hadi kérdésekről, a diplomáciai kapcsolatokról, a demográfiáról.

Van az egésznek még egy hozadéka, mégpedig az, hogy a folyosókon zajló beszélgetések alkalmával az előadások szüneteiben újabb és újabb projektek alakulnak ki. Tehát ez egy találkozó, ahol elmondják az eddigi kutatási eredményeiket, meglátásaikat ezek a tudósok, és személyesen találkoznak a hasonló kutatási területtel foglalkozó társaikkal. Ami nagyon érdekes, az az, hogy beszélik egymás nyelvét. Meg voltam döbbenve, hogy hány magyar ember, ha törve is, de tud, megtanult szerbül és fordítva is. Tehát ezek a szakemberek találkoznak és beszélnek arról, hogy jövőre mit fognak csinálni, hogyan fognak tovább dolgozni. Nekünk, mint kultúrintézménynek nagyon fontos célunk, hogy összehozzuk azokat a szakembereket, akiknek van mondanivalójuk egymás számára, és akik tovább dolgoznak mindazon, ami a két nép kultúráját, magát a két népet érinti”, magyarázta az igazgatónő.

Mint elmondta, Magyarországról és innen is olyan emberek jöttek össze, akik egy-egy periódusnak az avatott ismerői. A most elhangzott előadások kétnyelvű kiadvány formájában is megjelennek majd.

Dr. Molnár Antal történész, aki 2019. január 1-je óta az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatója, a Habsburg Monarchia és a szerb ortodox egyház a 17. században címmel tartott előadást. Tőle kérdeztük, miért jelentős egy ilyen jellegű tanácskozás megszervezése?

„Kutatási területem a 16-17. századi magyar történelem, elsősorban egyháztörténelem és a török hódoltság és mint ilyen, az oszmán Balkán története, hiszen a magyarországi török hódoltság értelmezésem szerint nem más, minthogy a Balkán fölcsúszott Budáig és Esztergomig. Személy szerint így kerültem a balkáni, a szerb-horvát-bosnyák és egyéb történelemmel, történetírással kapcsolatba. Nincsenek vajdasági gyökereim, de szakmailag ez érdekel, és hát nem lehet anélkül foglalkozni közös múltunkkal, hogy a másik nyelvét ne értenénk. Tehát akkor már ott is vagyunk, hogy miért tartjuk fontosnak a konferenciát. A szervezés két ágon indult el. Az egyik, hogy elődöm, s a jelenlegi főigazgató, Fodor Pál turkológus kezdte meg azt a nagy munkát, hogy a környező országok történetírói műhelyeivel szorosabbra fűzzük a kapcsolatainkat. Ez a munka már 2012-től megkezdődött és nekem a feltett szándékom, hogy folytassuk ezt a kapcsolatépítést. Ennek az első nagy és látványos eredménye volt 2013-ban a horvát történészekkel megrendezett konferenciánk, ami egy 800 oldalas kötetben jelent meg magyar és horvát nyelven. S igazából ez adja a mintát, hogy a környező országok történészeivel fölvegyük a kapcsolatot, vagy a meglevő kapcsolatot erősítsük, megismerjük egymást, egymás gondolkozását a közös történelmünkről. Így akkor nem fordulhat elő az, hogy mondjuk, úgy ír egy magyar történész a szerb despotákról, hogy nem olvas szerb irodalmat, vagy úgy ír egy szerb történész a középkori magyar királyságról, hogy nem tudja, hogy a magyar kollégák mit írtak erről. Tehát mindannyian kutatunk, mindannyian jutunk valamilyen eredményre, nem is kell ezt okvetlenül elfogadni, de amit nem lehet, az az, hogy nem ismerjük egymást. A másik, nem mellékes szempont, hogy a magyar diplomáciának van egy nagyon erőteljes törekvése a magyar jelenlét erősítésén a Nyugat-Balkán országaiban, és ezért szervezik ezt a kiemelt kulturális megjelenést, aminek a része a Szerbiai Kulturális Hetek is és ebbe tudtuk beilleszteni a mi konferenciánkat. Tehát a mi szándékunk és e külügyminisztérium részéről történő megkeresés pontosan egybeesett, ezért így közösen terveztük meg ezt a konferenciát”, emelte ki dr. Molnár Antal.

Dr. Németh Ferenc művelődéstörténész, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára a következőképpen vélekedett a tanácskozásról.

„A szerb-magyar kapcsolatokat vizsgáló történelmi jellegű tanácskozásoknak van egy folyamatossága, két-három évenként sor kerül rá. Ez a mai tanácskozás is azzal a szándékkal állt össze, hogy történészek, kutatók, szakemberek kissé körüljárják az együttélés problematikáját a múlttól egészen a jelenig, és tulajdonképpen ezt a körüljárást több témakör vonatkozásában végezték. Érdekes volt hallgatni a konferencia kezdetétől, hogy ezek a referátumok, amelyek elhangzottak szerb és magyar részről, időrendi sorrendbe vették a szerb-magyar kapcsolatokat és rálátást nyerhettünk ezeknek a kapcsolatoknak a több évszázados fejlődésvonulatára. Ez azért volt érdekes, mert voltak olyan történelmi időszakok, amikor a magyar és a szerb nép baráti kapcsolatban állt, szövetségesei voltak egymásnak, de voltak olyan időszakok is, amikor ellenkező oldalon álltak. Jó ezt fölvázolni, mert a múlt, a történelem, az mindig tanít, és ez a tanácskozás talán az egyik kifejezője annak, hogy a két nép között jó a kapcsolat, hogy van egyfajta egyetértés közöttük, ezt az itt résztvevő szakemberek is bizonyítják és ebből csakis okulni lehet. Ugyanakkor ez a tanácskozás is fokmérője a jó magyar-szerb baráti viszonyoknak. Tehát a szerb és a magyar fél is úgy mérte föl, hogy egy alkalmas időpont ez a mostani, hogy ilyen jellegű konferenciára sor kerüljön. Én a szerb-magyar irodalmi kapcsolatokat vizsgálom a két világháború közötti időszakban Vajdaság vonatkozásában. Itt elsősorban a fordításirodalmat, a vajdasági fordítóműhelyeket vettem számba, az 1928-ban megjelent Bazsalikom antológiát, tehát az első szerb modern versantológiát, később pedig azokat az írói barátságokat, rendezvényeket, amelyek ezt a szerb-magyar irodalmi közeledést és irodalmi átjárhatóságot fémjelezték és példázták. Sajnos, a szerb-magyar irodalmi kapcsolatok fölfelé ívelő iránya 1941. áprilisában, Jugoszlávia összeomlásával és a fasiszta megszállással hirtelen félbeszakadt. Egy hosszabb szünet után természetesen folytatódtak, de szépen ki lehet mutatni a két háború közötti időszakba ennek a szerb-magyar irodalmi barátságnak és kölcsönösségnek a felfelé ívelését. Voltak itt is hullámzások, de nyomon lehet követni és ezek a műfordítások és irodalmi megnyilvánulások a két háború között arra irányultak, hogy az együtt élő magyarok és szerbek rálátást nyerhessenek egymás irodalmára. Az együttélésnek a komoly mérföldkövei és bizonyítékai a fordításkötetek, amelyeket egy szorgalmas fordítóhad ültetett át magyar nyelvre és az volt a hozadéka, hogy a vajdasági magyar olvasó saját anyanyelvén élvezhette Ivo Andrić, Todor Manojlović és más jeles szerb írók alkotását. Úgyszintén a szerb részről is volt egy odafigyelés, főleg a Letopis Matice Srpske és a Srpski Književni Glasnik részéről. Tehát a két világháború közötti időszakban, mondhatjuk, hogy az irodalmi folyóiratok, mint pl. Szenteleky Kalangyája, a vajdasági írások voltak ennek a hordozói, letéteményesei, úgyhogy tulajdonképpen a szerb-magyar irodalmi kapcsolatok a 30-as években a folyóiratok hasábjain teljesedtek ki. Erről tartok majd előadást”, hallottuk tegnap Németh Ferenctől.