Tudomány
Krausz Ferenc megtartotta Nobel-előadását a Stockholmi Egyetemen
Betűméret:             

Megtartotta Nobel-előadását pénteken a Stockholmi Egyetemen Krausz Ferenc fizikus, aki két francia tudóssal, Pierre Agostinivel és Anne L´Huillier-vel megosztva veheti át az idén a fizikai Nobel-díjat az elektronok atomon belüli mozgásának vizsgálatát szolgáló attoszekundumos fényimpulzusokat előállító kísérleti módszereikért.

Mint a Svéd Királyi Tudományos Akadémia képviselője a díjazott tudósok kutatásainak jelentőségét hangsúlyozva bevezetőjében elmondta: "új eszközöket adtak az emberiségnek az elektronok világának felfedezésére az atomokban és molekulákban".

Az elektronok világában a változások rendkívül rövid idő, néhány tized attoszekundum (a másodperc milliárdod részének milliárdod része) alatt zajlanak le. A díjazottak kísérleteik során olyan ultrarövid, attoszekundumos fényimpulzusokat hoztak létre, amelyek felhasználhatók az atomokon és molekulákon belüli folyamatok mérésére.

A díjazottak közül elsőként Anne L´Huillier tartotta meg előadását Az attoszekundumos impulzusokhoz vezető út címmel, s ezt Pierre Agostini előadása követte Az attoszekundumos impulzussorozat keletkezése címmel.

A harmadikként a pódiumra lépő Krausz Ferenc elsőként a Svéd Tudományos Akadémiának mondott köszönetet Nobel-díjáért, majd családját, magyarországi tanárait, osztrák és német kollégáit, valamint a világ tudományos közösségét is köszöntötte.

Az Attoszekundumos fizika: a szubatomi mozgások feltárása című előadásában felidézte, hogy tudományos munkásságát az vezette, hogy megértse az elektronok attoszekundumos mozgását. Beszámolt az áttörő eredményről, amelyet kutatócsoportjával 2001-ben sikerült elérniük, amikor a világon elsőként hoztak létre attoszekundumos fényimpulzusokat.

Az előadásban visszatekintett a nagy felfedezésekre, amelyekre tudományos munkájában támaszkodott, felsorolta a tudósokat - köztük bécsi egyetemi professzorát, Arnold Schmidtet -, akik a legnagyobb hatással voltak rá, majd részletesen felidézte az elmúlt két évtizedben végzett kutatásainak állomásait. Végül arról is beszámolt, hogy eredményeiket hogyan lehet felhasználni az orvosi diagnosztikában, egyebek mellett a rákszűrések hatékonyabbá tételében, amellyel kapcsolatban kitért a magyarországi kutatásokra is.

Nagy érdeklődéssel kísért előadását azzal zárta, hogy felhívta a figyelmet az Ukrajnában zajló háborúban érintett gyermekek helyzetére. "Mint minden gyerek a világon, ők is megérdemlik az esélyt" - hangsúlyozta Krausz Ferenc, aki létrehozott egy egyesületet is az ukrajnai gyerekek támogatására. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hamarosan kezdetét veszi Magyarország történetének második űrutazása. Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós és tartalékosa, Cserényi Gyula nyár óta Amerikában tartózkodik, és az Ax-4 legénységének tagjaival készül a nagy kalandra. A magyar űrhajósok idén júliusban költöztek az Egyesült Államokba, hogy felkészüljenek...
2024. DECEMBER 29.
[ 20:20 ]
A keresőóriás második generációs multimodális technológiája a szövegek mellett képes szóbeli és vizuális inputok alapján is dolgozni, képet és hanggenerálást is támogat. Ismét egymásra licitálnak a generatív mesterséges intelligencia piacán versengő óriások: alig egy héttel azután, hogy az OpenAI nyilvánosan...
2024. DECEMBER 13.
[ 10:30 ]
Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem (SE) ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t. Közleményükben azt írták: a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és...
2024. DECEMBER 12.
[ 10:26 ]
Beolvasás folyamatban