Tudomány
A koffein újabb jótékony hatását fedezték fel amerikai kutatók
Betűméret:             

Egy friss tanulmány eredményei alapján a napi rendszerességgel kávét vagy koffeintartalmú teát fogyasztók esetében csökkenhet többféle daganat kialakulásának a kockázata.

Amerikai kutatók 14 tanulmányt fésültek át, melyekben összesen 25 ezer feljegyzés volt – ezek együttes értékelése során azt vizsgálták, hogy az egyes fej-nyaki daganatok függvényében mi az, ami szembetűnő az egyének étrendjében. Kiderült, hogy a koffein. Méghozzá pozitív értelemben. Úgy találták ugyanis, hogy azoknál, akik több mint négy csésze kávét fogyasztanak el naponta, a fej-nyaki daganatok kialakulásának kockázata akár 17 százalékkal is csökkenhet. A kapcsolódó eredményeket a Cancer nevű tudományos folyóiratban publikálták.

Akkor sincs gond, ha nem rajong a kávéért, de a jótékony hatást nem szeretné mellőzni: hasonló hatással bír az Earl Grey vagy az English Breakfast tea fogyasztása is. Az International Head and Neck Cancer Epidemiology Consortium elemzése rámutat: ami a szájba kerül, az a gyomorba és a tüdőbe vezető útja során tumorokat okozó mutációk kialakulását segítheti. Talán nem meglepő, de a dohányzó embereknél akár tízszer nagyobb is lehet a fej-nyak laphámsejtes karcinóma kialakulásának kockázata, melyet az esetlegesen fogyasztott alkohol csak tovább növel. Ezzel szemben a tea és a kávé az erőteljes rákellenes, gyulladáscsökkentő alkotóelemeiről is ismert – részletezi a Science Alert, amit a hvg.hu szemléz. Ezek az anyagok megvédik az embereket a rákkeltő anyagok egyes hatásaitól.

Azt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a tanulmányok eltérő mértékű „védőhatásról” számoltak be, szóval nem egzakt a dolog. Jó hír azonban, hogy még a koffeinmentes kávénál is megfigyelhetőek voltak az előnyök bizonyos mértékben.

Az nem ismert, hogy mi állhat a jótékony hatás hátterében – de a szakemberek feltételezik, hogy a fogyasztott ital hőmérsékletének is szerepe lehet benne.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A keresőóriás második generációs multimodális technológiája a szövegek mellett képes szóbeli és vizuális inputok alapján is dolgozni, képet és hanggenerálást is támogat. Ismét egymásra licitálnak a generatív mesterséges intelligencia piacán versengő óriások: alig egy héttel azután, hogy az OpenAI nyilvánosan...
2024. DECEMBER 13.
[ 10:30 ]
Új funkciókkal bővült és frissült a Semmelweis Egyetem (SE) ingyenes tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t. Közleményükben azt írták: a fejlesztéseknek köszönhetően ezentúl önállóan is kereshető az alkalmazásban elérhető 740 betegség, sérülés és...
2024. DECEMBER 12.
[ 10:26 ]
A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet 6,5 órás sikeres, egyben forradalmi fülkagyló-pótló műtétet hajtott végre 2024. december 5-én egy 10 éves fiúgyermeken, akinek fülét áprilisban kutya harapta le - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t. A gyerek négy nappal az operáció után otthonában...
2024. DECEMBER 11.
[ 14:53 ]
Beolvasás folyamatban