Szent István-napi köszöntő
Betűméret:
Nemzettársaim!Augusztus 20-a, államalapító Szent István Királyunk ünnepe. Legnagyobb nemzeti ünnepünkön köszöntök minden magyar embert!
Szent királyunkra emlékezve, a mai napon szólni kell arról is, hogy itt, a Vajdaságban, a történelmi Délvidéken, a mindenkori államhatalom évtizedeken keresztül igyekezett meghamisítani, kitörölni történelmünket. Jó dolog tudni, hogy mindez nem sikerült, hogy közösségünk talpra tudott állni, megmaradt és őrzi történelmét, nyelvét és kultúráját, sőt, új értékeket tudtunk létrehozni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az utóbbi években Vajdaság-szerte szaporodnak a Szent István-napi rendezvények, ünnepségek, megemlékezések. Sőt mi több, tavaly Horgoson, idén augusztusban pedig a szórványban, Apatin városában kapott szent királyunk köztéri szobrot!
Nemzettársaim, hiszek abban, hogy nem csak dicső múltunk, nagy elődeink vannak, de jelenünk és jövőnk is van itt, az ezeréves szülőföldünkön.
Ünnepeljünk együtt, vegyünk részt tömegesen Szent István-napi rendezvényeinken, legyünk ott a palicsi központi ünnepségen is, mutassuk meg magunkat, mutassuk fel értékeinket, magunkért, de nem mások ellenében!
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Friss hír, hogy egy amerikai közvéleménykutató mérése szerint a sziget lakóinak erős többsége szeretne az Egyesült Államokhoz kerülni. A mérés hitelességét egyelőre fenntartásokkal kell kezelni, mert mindössze 416 grönlandi lakos nyilatkozatán alapul, viszont előre jelzi, hogy hamarosan további és erősebb nyomás...
2025. JANUÁR 13.
[ 19:49 ]
Elon Musk, a Tesla és a SpaceX vezetője nem viccel: miután páros lábbal beleállt a Keir Starmer vezette brit kormányba, és kirobbantotta Nagy-Britannia háború utáni történelmének egyik legsúlyosabb botrányát a migránsok által sorozatban megerőszakolt brit kislányok sorsa kapcsán, most a német belpolitikára fordult rá....
2025. JANUÁR 9.
[ 23:45 ]
Hónapok óta tart a huzavona a szerbiai tanügyi dolgozók és a kormány között. A pedagógusok általános sztrájkot jelentettek be, mire a kormány úgy döntött, korábban elkezdődik a téli szünet, de tovább is tart, hadd örüljenek legalább a diákok. Akik ugyancsak tiltakoznak, de ez egy másik történet.
Miloš Vučević...
2025. JANUÁR 7.
[ 16:15 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!