A délszláv háború hagyatékát figyelni egy kicsit olyan, mint Akira Kuroszava meghatározó filmjét, A vihar kapujában című alkotást nézni: a szereplők három szempontból mesélik el a történteket, és egyenként, a saját szempontjából mindenkinek igaza van, a külső szemlélőnek pedig időnként nehéz eldöntenie, kinek higgyen, mit tekintsen alapigazságnak. Éppen ezért volt nehéz dolga a hágai Nemzetközi Törvényszéknek is, és mandátumának lezárása előtt úgy tűnik, egyik fél sem igazán elégedett a testület munkájával.

Huszonkét évvel az 1991-1995-ös délszláv háború lezárását követően a szerbek, a bosnyákok és a horvátok között időnként szinte ugyanolyan mértékű feszültséget lehet tapasztalni, mint 1991-ben, közvetlenül a háború kitörését megelőzően. A balkáni térségben továbbra is három igazság, három történelemszemlélet és három düh él, és ezért részben az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) tehető felelőssé. Az 1993-ban megalapított ENSZ-testület az érintettek szerint nem tudta teljesíteni küldetését, december 31-én pedig végleg bezárja kapuit, így egyes kérdések már örökre megválaszolatlanok maradnak. Az NT fennmaradó ügyeit az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) veszi át, ezek azonban már csak másodfokú, illetve fellebbezési ügyek lesznek.

A lezáratlan kérdések miatt azonban nemcsak az NT hibáztatható, felelősek az érintett népek is, illetve azok választott vezetői. A délszláv háború lezárása óta már felnőtt egy nemzedék. Egy olyan nemzedék, amelynek semmilyen közvetlen emléke vagy benyomása nem lehet a háborúról, a bombázásról, a menekülésről. A mai huszonéves szerbek, bosnyákok és horvátok kizárólag a környezetük által elmesélt történeteket, illetve az arról az időszakról készült filmeket tekinthetik kiindulópontnak véleményük megformálásakor, hozzáállásuk kialakításakor. A délszláv háborúról elfogultságmentesen egyelőre egyetlen könyv vagy film sem készült. Az írók és rendezők mindig igyekeztek valamelyik népet jobb, más népet pedig rosszabb színben feltüntetni. Nem véletlen a szerbek a felháborodása ez ügyben, a legtöbbször ők voltak a rosszfiúk, az agresszorok, a gyilkosok, és ezt a képet erősítették a Nemzetközi Törvényszék ítéletei is. A szerb szélsőjobboldal, illetve az erősen nemzeti érzelmű politikusok és civilek nem egyszer vádolták szerbellenes elfogultsággal a testületet: az 161 vádlott közül ugyanis 104 szerb volt. Mindazonáltal a bosnyákok és a horvátok is többször kifejtették, véleményük szerint bizonyos ítéletek a bosnyák vagy a horvát nép ellen irányulnak.

Noha a testület a katonai vezetők, a politikusok, a bűnözők felett kellett volna, hogy ítélkezzen, a folyamatot annyira átitatta a politika, hogy a katonai vezetőknek és a politikusoknak sikerült úgy kommunikálniuk az ítéleteket, mintha azok nem az egyes személyek, hanem népek vagy országok bűnösségét bizonyítanák. Hága pedig nem igazán foglalkozott azzal, hogy ezeket a félrevezetéseket kijavítsa.

Bírálatként fogalmazódott meg a testülettel szemben az is, hogy nagyon lassan dolgozott, és ahhoz képest, hogy 24 évig működött, 161 vádlott nagyon kevésnek számít.

Végül a 161 vádlott közül kilencvenet ítéltek el, tizenkilencet mentettek fel, 37 esetben pedig vagy visszavonták a vádat vagy a vádlott meghalt mielőtt vagy miután Hágába került volna.

A szerb elítéltek közül hatot életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek, míg a többiek összesen mintegy ezer év letöltendő börtönbüntetést kaptak. A vádlottak között 35 horvát, 8 bosnyák, 8 koszovói albán, 2 macedón és 2 montenegrói volt. A horvát elítéltek összesen 166 évnyi letöltendő börtönbüntetést kaptak, míg a bosnyák foglyoknak 41 és fél évet kellett a börtönben tölteniük.

Fennállásának 24 éve alatt az NT 4650 tanút hallgatott meg mintegy 11 ezer tárgyalási napon. A bírósági jegyzőkönyvek több mint 2,5 millió oldalt tesznek ki. Történészek szerint ez a dokumentummennyiség a videó- és hangfelvételekkel, valamint fényképekkel kiegészítve rendkívül jó forrást jelent majd azon történészek számára, akik néhány év vagy évtized múlva a délszláv háborút szeretnék kutatni.

A korábban szemben álló felek teljes megbékéléséhez azonban a jegyzőkönyveken kívül másra is szükség van. Amíg az egyes országok vagy a nemzetközi szervezetek igazságszolgáltatási szervei nem zárják le végleg a délszláv háborúban elkövetett bűncselekmények vizsgálatát - és ez feltételezhetően még néhány évtizedig nem történik meg, hiszen újabbnál újabb egykori katonákat fognak el, és ítélnek el háborús bűncselekmények miatt -, addig mindig lesz alkalom a népek közötti ellentétek felszítására.

Markovics Annamária (MTI)