_{(Budapesti tudósítónktól)}

Az egész magyar politikai élet meglepődött azon, hogy Hódmezővásárhelyen nem a Fidesz jelöltje, hanem a függetlenként induló, de a teljes ellenzék támogatását maga mögött tudó Márki-Zay Péter győzött a polgármester-választáson. Hódmezővásárhely ugyanis a Fidesz örökös területe, ahol tényleg minden megépült, ami megépülhetett, gazdag város, Lázár János kancelláriaminiszter otthona. A szavazók azonban mégsem Hegedűs Zoltánt, az eddigi alpolgármestert akarták városvezetőnek, hanem a Fideszben csalódott, hétgyermekes fiatalembert.

A látványos végeredmény azóta is izgalomban tartja az egész országot. Különböző beállítottságú emberek különböző következtetéseket vonnak le, ez ilyenkor viszonylag természetes. A kampány minden bizonnyal sokkal intenzívebbé válik, a Fidesz levonja a konzekvenciákat, hogyan történhetett meg a fiaskó, az ellenzék pedig hirtelen megérezte, hogy nincs lefutva az április 8-i választás. Bármi történhet. Ehhez a bármihez azonban továbbra is munka szükséges.

Régi alapvetés, hogy nem érdemes összekapcsolni a polgármester-választást az országos, listás választással, ahogy a futballban is másként játszik egy csapat a bajnokságban, s másként a kupában. Ez amolyan pszichológiai különbség, könyveket lehet teleírni vele, miért. Ezer összetevője van, egyik se dönt önmagában, a végeredmény mégis más. Hódmezővásárhely megmutatta, hogy teljesen mindegy, milyen a valódi teljesítmény a kormány részéről, ezt össze kell kötni az emberekkel, hinniük kell benne, hogy az út megfelelő. Márpedig ez az igazán nehéz feladat, főleg kormányoldalról, főleg Magyarországon. A hit megtartása, a következetes politika folytatása, közben pedig a népszerűség megtartása, miközben rengeteg ellenérdekelt személy és csoport küzd azért, hogy ez ne sikerüljön.

Mivel az ellenzéki pártokat is rendkívüli módon meglepte, hogy Márki-Zay Péter győzött, a jelszó most az összefogás azon az oldalon. Márpedig irányultságtól függetlenül, Jobbiktól Együttig, Momentumtól MSZP-ig. A cél a hatalom megszerzése, a győzelem, amelyből pontosan a vízió, az irány hiányzik. Ez pedig így politikai hazárdírozás, ám fontos, hogy egyáltalán nem lehetetlen így nyerni, mert ugyebár a politika nagyon összetett művészet, és a kettő meg kettő nagyon ritkán ad ki négyet. Ezzel együtt az összefogásnak lehetnek sikerei, épp Hódmezővásárhely mutatta meg, hogy vannak szép számmal olyanok, akik hajlandóak a Fidesz ellen szavazni, egyszerűen dacból, érzelemből. Az általános választások idején viszont már meg fognak jelenni a választólapokon a pártlogók, ez pedig – maradva a hasonlatnál – a kupaküzdelemből a bajnokságra való váltást jelenti. Akkor nem egy hátulról támogatott fiatalember neve lesz a lapon, hanem az ilyen-olyan múlttal bíró pártoké, amelyek pontosan ugyanolyan elutasítottak bizonyos emberek számára, mint a Fidesz. Minden népszerű pártnak megvan a maga ellenzőtábora, akik soha, semmilyen körülmények között nem szavaznának rá. Az ellenzék célja ezen emberek megnyerése, mégpedig nagyjából egy hónap alatt. Amióta rájöttek, hogy mégis van bizonyos keresnivalójuk. A természetes reakció erre valóban az összefogás, ám mivel teljesen szabályozatlan, össznépi csődületről van szó, ahol a régi ellenségek elássák a csatabárdot a közös siker érdekében, nagy a veszélye annak, hogy végül nem valósul meg az összeborulás. Az ellenzéki egység ugyanis csak azért létezik, mert közös a céljuk, de az értékrendjük teljesen különbözik, igaz, egyes pártoknál és embereknél kétséges, valóban van-e erkölcsi iránymutatójuk. Ilyen például Gyurcsány Ferenc, aki profi politikus, de tisztán látni, hogy nem fog fájni a szíve, ha az utolsó pillanatban ki kell játszania valamely partnerét. Az ezeken a hasábokon már megénekelt Fodor Gábor is köztük van, neki munkahely kell, hogy legyen miből kenyeret vennie, így bárkivel közösködik, ha már saját választói nincsenek. No és a Jobbik, amely saját súlyánál fogva megteheti, hogy olyan úton járjon, amilyenen neki tetszik épp alkotói válságban van. Ideológiája hiányos és széttöredezett, csak szavazói vannak, no és persze határozott céljai.

Kiderül április nyolcadikán, hogy a végtelenül bonyolult, sokváltozós egyenletnek mi lesz a végeredménye, milyen üzenet jut el az emberek szívéhez, kiben hisznek inkább a szavazófülkékben álló emberek. Ha csak az elméletet tekintjük, örülhetünk, hogy Magyarország valóban demokrácia, azaz igenis lehet meglepetést szerezni egy szavazáson. Teljesen más kérdés, hogy jelenleg érdemes-e.

Sitkei Levente