Ma van Ács József születésnapja. 110 évvel ezelőtt született Topolyán. A Magyar Nemzeti Tanács 2013-ban a Vajdasági Magyar Képzőművészet Napjává nyilvánította születésnapját, november 14-ét. És milyen jól tette. Az is jó, hogy létezik ilyen nap, amikor meg lehet állni egy pillanatra és számbavenni, mi is történt a vajdasági képzőművészetben és ma miért nem történik ez a korábbi elánnal. És az is jó, hogy éppen Ács József születésnapját jelölték ki.
Ha két szóval kellene jellemezni Ács Józsefet, akkor a két szó ez lenne: örök kísérletező.
Idős korában is vonzották az új törekvések, futott az új elébe és ebből adódóan nyilván az sem meglepő, hogy évtizedeken keresztül élénk és őszinte figyelemmel kísérte a fiatalok munkásságát. S nem csak figyelte, de tanácsokkal is ellátta őket, gondoljunk csak a Magyar Szó máig emlegetett, régen megszűnt rovatára, a Képzőművészeti Levelező Iskolára. Ugyanakkor sok fiatal művészt személyesen ő maga hívott meg a művésztelepekre, ami igazi megtiszteltetésnek és biztató útravalónak számított a továbbiakra nézve. Ma már művésztelepek is csak elvétve vannak és a fiatalokat sincs, aki felkarolja és megbízhatóan útba igazítsa.
2016-ban indult egy olyan kezdeményezés, hogy minden évben Topolyán, Ács József szülővárosában nyílik majd meg az a kiállítás, amely a vajdasági magyar képzőművészet előző évi terméséből válogat, majd a tárlat anyagát több városban is bemutatják. Méltó megemlékezés (lett volna), a legjobb helyen, annak a topolyai Művésztelepnek a képtárában, amelynek létrejötténél ugyancsak Ács József bábáskodott. Aki egyébként is ezer szállal kötődött a városhoz, amely olykor hajlamos megfeledkezni nagyjairól. Így aztán ma sem nyílik kiállítás Topolyán, Ács József szülővárosában a vajdasági képzőművészek alkotásaiból.
Pedig éppen nyolc évvel ezelőtt, 2016. november 14-én a kiállítás kiötlője, Zsáki István, aki maga is Ács József köpönyegéből bújt elő és sok éven át sok művésztelepet jártak meg együtt, nagyon bizakodó volt. Lehetett is, hiszen azon a kiállításon a vajdasági magyar képzőművészet, de (a körülmények folytán) inkább a festészet egyfajta keresztmetszetét, aktuális helyzetét láthattuk Szabadkától Újvidékig, Zentától Zomborig. A válogatás esetleges volt ugyan, hiszen Zsáki lehetőségei is korlátozottak voltak. De valamiért nagyon fontos volt az a tárlat. A kiállítók között sok volt a fiatal, pályája elején álló művész. Fiatalok, tehetségesek, akik szerették volna (remélhetően még ma is szeretnék) meghódítani a világot – vagy legalábbis jelet, nyomot hagyni maguk után. Hogy ez miért jó, azt talán nem kell külön részletezni. És ezek után már “csak” az hiányzott, hogy a későbbiekben a közösség részéről is nagyobb figyelmet kapjanak. Ez a mozzanat viszont elmaradt.
Pedig évi egy ilyen bemutatkozás sok mindenre jó lenne. Mondjuk arra is, hogy bemutatkozzanak azok, akik a média zajától, a “helyezkedésektől” távol, szívósan teszik a dolgukat és olyasmivel gazdagítják ezt a közösséget, amire látszólag manapság semmi szükség. És arra is jó lenne, hogy közöttük mindig legyen sok fiatal, hiszen ekkor maradunk hűek azokhoz az eszmékhez is, amelyeket Ács József képviselt és ekkor mondhatjuk el, hogy a vajdasági magyar képzőművészet fejlődőképes.
Amikor az a 2016-os kiállítás megnyílt, egy füzet akadt a kezembe: a bevezetőt a fiatalon elhunyt topolyai költő, Nebojsza István írta. A füzet szerint 1979-ben a Topolyai Művészeti Napok (mert ilyen is volt) katalógusába olyan nevek kerültek be, mint Ács József, Bálint Lajos, Bogdanov Magda, Brindza Károly, Csernik Attila, Dudás Sándor, Egri József, Fehér Ferenc, Fenyvesi Ottó, Földi Ibolyka, Jordán Erzsébet, Juhász Erzsébet, Karna Margit, Kasza Éva, László Guidó, Lódi Gábor, Lőrinc Lajos, Mendrei János, Nagy László, Németh Anna, Pekár Tibor, Podolszki József, Raffai Zoltán, Sinkó István, Solymosy Lajos, Straub József, Süveges Eta, Szabó Sándor, Szűcs Budai József, Tóth Ferenc, Vajda Gábor, Vass Éva, Vígh Rudolf és az ABC utolsó betűje okán a végén: Zsáki István. Képzőművészek, helytörténészek, színészek, muzsikusok, zeneszerzők, költők, kritikusok, kultúrszervezők…
S akkor most tegyük fel azt a kérdést, amit nekem is feltettek a minap: Minek ennyi emléknap?
Mert ez alkalom arra, hogy emlékezzünk, hogy ünnepeljünk, de legfőképp: hogy számba vegyük azt, amink van.
És ezt legjobban egy ugyancsak topolyianak az idézetével tudom alátámasztani: “A veszendőséggel nem lehet szembeszegülni. Csak egy valamit tehetünk ellene: szívós figyelemmel vesszük számba, ami van, s ami volt, s konokul emlékezünk mindazokra, akik itt voltak, e tájon éltek egykor." (Juhász Erzsébet: Fehér Ferenc emlékezete)
Ma a Zentai Múzeumban emlékeznek meg a vajdasági magyar képzőművészet napjáról. Család a művésztelepen, családias művésztelep címmel nyílik kiállítás. A kiállítás szervezője Szarka Mándity Krisztina, társkurátor: Novák Lea. Szabadkán, a Városi Múzeumban is készültek erre a napra. Látatlanból is azt kell mondani: nagyon fontos események ezek.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!