„A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak!” (Róm 12,12)
Krisztusban kedves testvéreim!
Szent II. János Pál pápát egyik apostoli útján arról kérdezték meg, hogy Jézusnak van-e még valami mondanivalója a mai ember számára? Ő akkor egyszerűen azt felelte: csak Neki van! A szentatya feltehetően abból a megfontolásból mondta ezt, mert jól ismerte az új idők világát, annak eltévelyedéseit, vakvágányait.
Valóban, sokféle eszme hangzott már el a történelem során, és hangzik el ma is. Nem kétséges, vannak köztük hasznos elgondolások az ember boldogulásának érdekében, de károsak is, amelyek nyugtalanságot, gyűlölet, rombolást szítottak és szítanak ma is. Gyakran sokan elveszetteknek érzik magukat e sokszínűségben. Mi keresztények Jézus Krisztusban találjuk meg az igazi Üdvözítőnket, Barátunkat, Reményünket. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8). Számunkra egyedül csak Ő nyújt mindenkoron szilárd biztonságot, hiszen Szent Péter apostollal ma is valljuk: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6,68).
Jézus Krisztus világrajövetelének titkát, miértjét, és mindebben a jó Isten szeretetét, szépen fogalmazta meg egykoron Aranyszavú Szent Péter püspök és egyháztanító. „Megszületik tehát Krisztus, hogy megújítsa ezzel a megromlott emberi természetet. Vállalja, hogy gyermek legyen, elviseli, hogy táplálják, átéli az egyes életkorokat, hogy helyreállítsa az általa alkotott teljes emberi életet… Azt, akit földinek teremtett, égivé tette. Akinek eddig emberi lelke volt, azt most Isteni Lélek élteti. Ezáltal mindenestül Istenhez emeli fel az embert, hogy semmit se hagyjon meg benne mindabból, ami bűn, halál, szenvedés, fájdalom és földi dolog.” (Imaórák Liturgiája, III. kötet, Szent István Társulat, Budapest 2016. 1575 – 1576 oldal).
Az idén, Karácsony ünnepe alkalmával nyitja meg Ferenc pápánk a 2025-ös Szentévet. Bullájának, körlevelének címe: „A remény nem csal meg.” A cím Szent Pál apostolnak szavait idézi a Rómaikhoz írt levélből (v. ö. Róm 5,5). Bármennyire is békétlen, összekuszált, bonyolult e világ, a mi reményünket a jó Isten szeretete táplálja és erősíti, hiszen Jézus Krisztusban útitársunk lett, minden helyzetünkben velünk van, akármi is történik velünk. Ezért szólít fel bennünket Ferenc pápa bullájának zárógondolata: „Engedjük, hogy már mostantól vonzzon bennünket a remény, és legyünk azon, hogy rajtunk keresztül azokra is átragadjon, akik vágynak rá! Bárcsak azt mondaná az életünk nekik: Bízzál az Úrban, légy erős, szilárdítsd meg szívedet, és remélj az Úrban! (Zsolt 27,14). A remény ereje töltse be jelenünket, miközben bizakodva várjuk az Úr Jézus Krisztus visszatérését, akit dicséret és dicsőség illet most és örökké.” (Ferenc pápa: A remény nem csal meg, Szent István Társulat, Budapest 2024. 28. oldal)
Minden hívőmnek és minden jóakaratú embernek szívből kívánok meghitt és békés karácsonyt, a jó Istentől áldott újesztendőt, kegyelmekben gazdag Szentévet.
Ferenc megyéspüspök, s.k.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!