Pirruszi győzelmet aratott a német választásokon a CDU. Sok buktató után a csúcsra érve kritikus helyzetben veszi át Németország vezetését Friedrich Merz. Képes lesz-e a paradigma váltásra, és meghaladva önmagát szembenézni az új realitásokkal? Egy esélye van, vagy ahogy az egyik párttársa fogalmazott, egyetlen tölténye.

„Ez az egyetlen, utolsó töltényünk van” – fogalmazta meg a választások, de inkább az azt követő négy év tétjét a Der Tagesspiegel év végi fogadásán a főváros CDU színekben politizáló polgármestere. Kai Wegner mindenekelőtt az AfD, az Alternatíva Németországnak jelentette kihívásra gondolt, de érvényes ez a tétel Németország európai vezető szerepét, sőt Európa jövőjét illetően is. A kihívás nem szokványos, hiszen a német gazdaság harmadik éve recesszióban van, a migráció egyre kezelhetetlenebb, mindebből következően romlik az életszínvonal, és ha ez még nem lenne elég, az elmúlt években megkérdőjeleződött Németország vezető szerepe az Európai Unióban, ráadásul fagyossá vált a német-amerikai viszony is.

„A kitartó, Angela Merkel által sokáig háttérbe szorított, ezért aztán az üzleti életben, amerikai multinál vigasztalódó, a párt élére is csak harmadik nekifutásra megválasztott Friedrich Merz végül felért a csúcsra, ám kancellárként nehezebb helyzetből indul, mint elődei”

Eleve a CDU történetének második legrosszabb eredményével győzött, ráadásul a kampányban olyan helyzetbe manőverezte magát, hogy lényegében csak a hatalmasat bukó szociáldemokratákkal léphet koalícióra. AZ AfD-vel kategórikusan kizárta az együttműködést, a Zöldekkel pedig a CSU nem szeretne közösködni. Ők egyébként is csak egy hármas koalícióban jöhetnének számításba. Eleve nincs jó emlékük a németeknek erről a nagykoalícióról, és ebben a kényszer szülte helyzetben a mozgástér sem túl széles. Ráadásul olyan fontos kérdésekben, mint a migráció kezelése, vagy a gazdaság élénkítésének útja, elég távol áll a két párt álláspontja egymástól. Paradox módon e két égetően fontos területen éppen az AfD-hez áll a legközelebb a kereszténydemokraták programja.

„Nem lesz tehát egyszerű úgy elnavigálni a sziklák között Németország egyre rosszabb állapotban lévő hajóját, hogy ne adjon muníciót a kényelmes helyzetben lévő AfD-nek, amely arra készül, hogy 2029-ben végképp áttöri azt a bizonyos üvegplafont, és lebontja a köré húzott tűzfalat”

Merznek sietnie kell a kormány felállításával is, mert ahogy fogalmazott, a világ nem vár Németországra. Macron már így is jócskán kihasználta a német politika bénultságát, és Berlinnek csupán az a szerencséje, hogy a franciák sincsenek jó helyzetben. Merzéknek azért is gyorsan életjelet kell mutatni, mert a kétségbeesett helyzetben lévő Európát is fel kell valahogy rázni, cselekvőképessé kell tenni, mert Trump Amerikája különben végképp elgázolja.

„Németország olyan időben bénult le, amikor a világban kardinális változások zajlanak, és minden elvesztegetett perc később évekre veti vissza a tétovázókat. Felgyorsult a világ átrendeződése, régen látott módon kiéleződött a transzatlanti viszony, és az orosz-ukrán háború intenzív szakasza is lecsengeni látszik”

A Merz vezette Németországnak ráadásul csak akkor van esélye, hogy kilábaljon a régen látott mély válságból, ha a látványosan gyengülő néppártok önmagukat is meghaladva kilépnek az ideologisztikus, moralista burokból, és szembe néznek a szikár, korántsem szemet gyönyörködtető valósággal. Európának is csak úgy van esélye a marginalizálódás, a leszakadás megállítására, ha újra lesz határozott vezetője, ráadásul olyan, akinek van elképzelése a világ átalakulásáról.

Merz legutóbbi nyilatkozataiból kiviláglik, hogy tisztában van nehéz helyzetével. Mint fogalmazott, újra versenyképessé kell tenni Németországot, le kell számolni az ideologisztikus zöld forradalommal, és Európának sincs sok ideje, hiszen Amerika elfordulásával saját lábára kell állni. Ráadásul az elkövetkező hónapokban nemcsak Ukrajna sorsa dől el, hanem az európai biztonság új realitásai is formálódnak.

„Ebben a helyzetben Merz nem fenyegethet a Taurus rakéták átadásával, nem adhat ultimátumot Putyinnak, és tudomásul kell vennie, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, és a háborút minél előbb le kell állítani. Mindennek tetejébe elkötelezett atlantistaként még Amerikával, Donald Trump egészpályás letámadásával is meg kell küzdenie”

Egyelőre nem az látszik, hogy a Merz vezette Németország gyökeres fordulatot hajtana végre a külpolitikában, és reálpolitikusként Ukrajna további fegyverzése és Oroszország gyengítése helyett a béke felé terelné a történéseket. Ha Németország és vele Európa az új realitásokkal szembe menve tovább sodródik az eseményekkel, akkor végig kell néznie, hogy ellenére rendezik a konfliktust, Amerika pedig miután megakadályozta, hogy a német technológia és az orosz források egymásra találjanak, maga lép Európa helyére, és köt nagy üzleteket Oroszországgal. Közben még „kárpótlásként” kifosztja Ukrajnát is, és Európa itt is elesik a nagy üzletektől, viselheti ugyanakkor az állam fenntartásának a költségeit.

„Merznek önmagával kellene szembe mennie, a realitások ilyen felismerése és önmaguk felülbírálata pedig a lenagyobbak számára is komoly kihívás”

A CDU és Németország már valahol Merkel kormányzásának utolsó periódusában irányt tévesztett, elvesztette önállóságát, és egyre inkább feladta a saját érdekeit. Ez a sodródás Olaf Scholz kancellársága alatt teljesedett ki, Németország olyannyira nyíltan függő helyzetbe került az Egyesült Államoktól, hogy Joe Biden német vendége asszisztálása mellett még azt is előre jelezhette, hogy el fogják lehetetleníteni az Északi Áramlatot. Ezek után már senkit nem lephetett meg, hogy Berlin csendben tudomásul vette a vezeték felrobbantását. Ennek a politikának az eredője volt, hogy a gazdaságnak esélye sem maradt egy egészséges fordulatra, az ipari termelés rekord sebességgel sorvadt el, mindinkább kiéleződött a migráns helyzet, ráadásul az ország egy Oroszországgal szembeni háború szélére sodródott.

„A hagyományos pártok az elmúlt években zsákutcába navigálták Németországot”

Eluralkodott az elit köreiben a radikálisan liberális gondolkodás, és a döntések egyre inkább szembe mentek valósággal, a német érdekekkel és a társadalom többségének akaratával. Eközben nemcsak az AfD erősödött, de az amerikai szövetségesek is látványosan foglalták el a Berlin által önként és dalolva feladott pozíciókat.

Matematikailag most létrejöhet a CDU-SPD nagykoalíció, ám ez csupán annak köszönhető, hogy Sahra Wagenknecht pártja, a BSW 0,03 százalék híján kimaradt a parlamentből. Figyelmeztető, hogy az úgynevezett centrumpártok soha nem értek el ilyen gyenge együttes eredményt. Kérdéses, hogy a világra köszönő új geopolitikai korszak árnyékában mire lesz képes egy minden korábbinál gyengébb nagykoalíció, amelynek egyszerre kellene megoldania az ország strukturális problémáit, és adott esetben élesen szakítani az ország külpolitikai hagyományaival a transzatlanti viszonyok leértékelésén keresztül.

„A kereszténydemokraták vezette kormánynak ezután már paradigma váltásra lesz szüksége. A kozmetikázás már kevés a súlyos gazdasági problémák orvoslására, és a külpolitikai irányvonalnak az új realitásokhoz igazítására. Ráadásul nemcsak a CDU/CSU-nak kell szakítania eddigi, mára kiürült, elavult elveivel, de erre kell kényszeríteniük a szociáldemokratákat is”

Ennek első lépése lehetne, hogy figyelembe véve az ország keleti felének az akaratát – az AfD az egykori NDK tartományaiban 35 százalékkal magasan győzött -, és a Trump visszatérésével megváltozott nemzetközi helyzetet, a már megunt és egyáltalán nem hatékony balliberális helyett a konzervatív irányba nyitna. Ez azt jelentené, hogy ráérzett az idők változására, és nem hagyja figyelmen kívül a keleti országrész véleményét sem. A német fősodor elit és a társadalom nagy része sem kész azonban az ilyen radikális változásokra. Sőt, elpazarolva azt a bizonyos utolsó töltényt, ezek az erők Németországban is jó eséllyel sokkal inkább a szuverenista konzervatívok és a liberális globalisták között globális méretekben kiéleződött harcra koncentrálnak.

„Az új realitások közepette nemcsak jelzés értékű, de kulcsfontosságú is lesz a viszonyulás az ukrajnai konfliktushoz”

Az SPD vezette kormány az elmúlt három évben Németország és vele Európa egyre inkább afelé sodródott, hogy a háború közvetlen résztvevőjévé váljon. A világ vészesen haladt az új globális szembenállás felé, és innen akarja most elrántani Trump. Kérdés, hogy Merz most képes lesz-e radikális váltásra, nyomást gyakorol az EU vezetésére is, és Európa élére állva elrántja a kormányt, avagy a múltban ragadva szembe fordul transzatlanti szövetségesével és a háború folytatását erőlteti.