Eufória és öröm, de félelem, aggodalom és bűntudat is. Így írja le az elmúlt három hónap érzéseit Miloš Radmilac, a képzőművészeti szak negyedéves hallgatója, aki részt az első naptól részt vesz az egyetemisták megmozdulásaiban. A negyedik hónapja tartó egyetemista blokád azoknak sem könnyű, akik részt vesznek benne, de azoknak sem, akik kimaradnak.

„Túl vagyok már az extrém kimerültségen, volt elszigeteltség érzésem is és állandó önvizsgálatra késztet a helyzet – vajon a plénumokon meghozott döntéseink valóban jók voltak?” – mondta a fiatalember a BBC szerb nyelvű kiadásának.

A szerbiai egyetemisták tiltakozása, amely az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb diáktüntetésévé nőtte ki magát, a belgrádi Színművészeti Kar blokádjával kezdődött, majd fokozatosan több mint 50 intézményre terjedt ki országszerte.

„Ez a három hónap tele volt szép, de kimerítő pillanatokkal is. Az események gyorsan peregtek, minden egyfajta ködbe veszett” – meséli Radmilac, aki a kragujevaci Filológiai és Művészeti Karon tanul.

Nemcsak a blokád résztvevői, a kimaradó diákok is nehézségekkel küzdenek

A blokádok hatása azonban nemcsak azokra a hallgatókra korlátozódik, akik aktívan részt vesznek bennük, hanem azokra is, akik továbbra is szeretnének előadásokra járni és vizsgázni.

„A diákok amúgy is nagy nyomás alatt vannak, de azok, akik most a blokádban vannak, különösen megterhelő időszakon mennek keresztül” – mondja Jovana Milosavljević, a hallgatói pszichológiai tanácsadó munkatársa.

A leggyakoribb negatív érzések szerinte a bűntudat, a frusztráció, a düh, a szorongás, a jövőtől való félelem, valamint a környezet folyamatos nyomása.

Egy friss felmérés szerint, amelyet a CRTA civil szervezet végzett, a szerbiai lakosság 80 százaléka támogatja a diákok követeléseinek többségét, míg a társadalom egyharmada aktívan részt vett a tüntetéseken.

Azok, akik támogatják a tiltakozásokat, hisznek abban, hogy ez a fajta ellenállás pozitív változásokat hozhat – 46 százalékuk úgy véli, hogy az ország jó irányba halad.

„A diákok óriási nyomás alatt állnak, mert az emberek hisznek bennük” – mondja Aleksandar Baucal pszichológus, a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának professzora.

„Ezek az elvárások néha túlzóak és irreálisak, mert azt sugallják, hogy a diákoknak kellene megoldaniuk az összes társadalmi problémát” – magyarázza.

A kimaradástól való félelem és a bűntudat

A blokád első hónapjában Miloš Radmilac szinte minden eseményen részt vett: plénumokon, műhelymunkákon, előadásokon és filmvetítéseken is. „Bűntudatom volt, valahányszor kimaradtam valamiből” – meséli. Ahogy azonban egyre többen csatlakoztak a tiltakozáshoz, a kimaradástól való félelme (szaknyelven: FOMO – fear of missing out) csökkent.

A FOMO az az érzés, hogy mások érdekesebb és tartalmasabb életet élnek, míg mi valamiről lemaradunk. Ez a jelenség leginkább a 90-es évek után született digitális generációkat érinti.

Luka Pajović, művészettörténet szakos hallgató számára is kihívást jelentett a blokád eleje.

„Úgy éreztem, hogy nem veszek eléggé részt minden eseményben, és ezt azzal próbáltam pótolni, hogy részt vettem a tiltakozó felvonulásokon” – mondja.

Idővel azonban megtanulta jobban beosztani az idejét, és összehangolni a blokádban való részvételt a tanulással és a magánéletével.

Milosavljević szerint a bűntudat gyakran akkor jelenik meg, amikor a diákok kételkednek abban, hogy valóban hozzájárulnak-e a közösség előrehaladásához, és ez könnyen kiégéshez vezethet.

„Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy reálisan látják-e a helyzetet, megosztani érzéseiket másokkal, és tudatosítani, hogy a másokkal való összehasonlítás csak ront a helyzeten” – tanácsolja.

Közösségi élmény és büszkeség, de szorongás is

A közösségi összetartás és a lelkesedés sok erőt adhat, de kimerültséget és jövőtől való félelmet is okozhat.

„A sok szép pillanat és az emberek támogatása rengeteg erőt adott nekünk, amit a február 15-i nagy kragujevaci tüntetés is megmutatott” – meséli Rejhan Mekić, a belgrádi Orvostudományi Kar hallgatója, aki szülővárosába, Novi Pazarba utazott, hogy csatlakozzon az ottani egyetemisták blokádjához.

Találkozzunk Gyertyaszentelőkor jelszóval több ezer diák és tüntető vonult Kragujevac utcáira. A demonstrálók gyalog, futva vagy kerékpáron érkeztek Belgrádból, Újvidékről, Nišből, Novi Pazarból és Čačakról, összesen mintegy 150 kilométert megtéve négy nap alatt.

„Ez az energia emlékeztetett minket arra, miért kezdtük el a blokádot, és miért fontos, hogy követeléseink teljesüljenek” – magyarázza Mekić.

A diákok egyik követelése, hogy vizsgálják ki az újvidéki vasútállomás előtetőjének november 1-jei beomlását, amely 15 ember halálát és két további súlyos sérülését okozta, vonják felelősségre a vétkeseket, továbbá vonják felelősségre azokat is, akik megtámadták a tüntetőket.

De Mekić szerint az elmúlt három hónap folyamatos aggódással is telt.

„A bizonytalanság mindig nehéz. Az állandó kérdések – mi lesz ezután? – folyamatosan ott motoszkálnak” – mondja.

A pszichológusok szerint a szorongás ilyen helyzetekben természetes, de lehet pozitív hajtóerő is, mert segíthet kitartani, ébernek maradni és elkerülni a jövőbeni veszélyeket.

Azoknak a diákoknak sem könnyű, akik nem vesznek részt a blokádban.

„Nehéz, mert nem tartanak előadásokat, pedig az sokat segített volna a vizsgákra való felkészülésben” – mondja Milan Todorović, az általános irodalomtudomány szak hallgatója a belgrádi Bölcsészettudományi Karon. „Az egyetemi órák ritmust adtak az életemnek, most viszont minden megváltozott.”

A blokád három hónapja után Rejhan Mekić orvostanhallgató számára egyértelmű: „A közösségi összefogás rendkívül fontos – nem tudom, hogyan fogok visszatérni a hétköznapokba. Idő kell majd, hogy minden leülepedjen.”