RAJONGÁS. „Vlagyimir Putyin nemcsak az orosz nép számára jelentős vezető, hanem a szerbek számára is az, hiszen gondoskodik róluk, ezért nagyon hálásak vagyunk neki…”. „Szerbia népe tiszteli és szereti Oroszországot, de mi kis ország vagyunk, és csupán Putyinnak köszönhetően figyelnek ránk a világban”.

Az idézetek nem a szerb-orosz baráti társaság vagy az Orosz Párt (merhogy ilyen is van kies honunkban: Ruska stranka – RS) valamelyik stréber funkcionáriusától származnak, hanem Szerbia elnökétől, Aleksandar Vučićtól, aki közelgő moszkvai látogatása előtt hozsannázott így a TASZSZ hírügynökségnek.

Akárhogy is nézzük, ezzel bizony akaratlanul is meglehetősen szánalmas képet festett országa vezetéséről és önmagáról, mert ha csak azért figyelnek a világban Szerbiára, mert Putyin gyámolítja őket és az országról való gondoskodást is az orosz vezetőtől remélik, akkor miért várják el a jobb sorsra érdemes polgároktól, hogy felnézzenek rájuk?

Egy ilyen forró hűségnyilatkozat, mi tagadás, becsületére válhatott volna az egykori szovjet láger csatlósállamai vezetőinek is, amit azokban az időkben a moszkvai elvtársakkal váltott nyelves csókkal, vagy ismertebb elnevezéssel: Brezsnyev puszival szoktak megpecsételni. Még szerencse, hogy utóbbi szokás már kiment a divatból, mert még egy ilyen puszilkodó jelenetben is részünk lehetne a seremetyevói repülőtéren.

Az idők azonban változnak, csak a behízelgők stílusa marad ugyanaz.

A nyilatkozatból azt is megtudhattuk, hogy Szerbia számára az Oroszországgal való viszony a jövőben is prioritással bír majd (az uniós tagsági aspirációk diszkréten elhallgatva) nemcsak a hagyományos kapcsolatok miatt, hanem az olyan nagyságok miatt is, mint Dosztojevszkij, Jeszenyin és Puskin… Hogy nyomban utánuk rögtön egy újabb, Putyint dicsőítő méltatás következzen.

Akármekkora népszerűségnek is örvend hazájában az orosz vezető, azért ekkora elismerést, valljuk be, nem mindennap kap honi rajongóitól sem. Hasonlították már a leghíresebb orosz cárokhoz, méltatták sportteljesítményét, férfiasságát, a horgászat és vadászat terén elért kimagasló eredményeit, de hogy az orosz irodalom legnagyobbjaival említsék egy sorban, ezt még nem érte meg.

Igaz, a szerb elnöktől már megszokhattuk, hogy mindig arról az országról zeng dicshimnuszt, amelynek vezetőjével éppen kapcsolatba kerül, de a Putyin és Oroszország iránt most tanúsított rajongásával túlszárnyalta még elődjét és eszmetársát, Tomislav Nikolićot is. Ami nem kis teljesítmény, ha felidézzük a korábbi elnöknek szintén a TASZSZ-nak adott nyilatkozatát, amelyben azzal kérkedett, hogy annyira imádja Oroszországot, hogy annál jobban csak Szerbiát szereti. És szívesen beleegyezne abba is, hogy Szerbia orosz gubernium legyen.

De hát ki tudja, mi célt szolgál ez az igencsak gyomorforgató behízelgés? Hamarosan ki fog derülni. Már alig várom a hazaérkezésekor esedékes sajtóértekezletet, amikor nem maradhat el a látogatás szenzációs eredményeiről és a vendéglátó irántunk tanúsított határtalan jóindulatáról szóló beszámoló.

Hátha kapunk még néhány generálozásra érett MÍG-vadászbombázót.

VISSZAHÓDÍTÁS. Ami a fegyvereket illeti, azokra bizony szükség lesz, mert Vlagyimir Putyin újraválasztása után – ami tavaszra esedékes - nagy fordulat következik be térségünkben: visszaszerezzük Koszovót! Legalább is ezt állítja Zvonimir Trajković politikai elemző, Slobodan Milošević egykori tanácsadója a kormány legharsányabb propaganda szócsövének számító Informer hasábjain. Sőt, nemcsak Koszovót szerezzük vissza, hanem a többi elszakított szerb területet is, véli az elemző, de nem részletezi, hogy mely vidékeket érti ez alatt: vajon az összeset a Virovitica-Karlovac-Karlobag határvonalon innen? Azt is tudni véli, hogy a visszahódítás „nagyobb részben erőszakkal (nyilván ide kellenek a ruszki fegyverek), kisebb részben tárgyalások útján” történik majd. „Ha ugyanis valakire nagyobb nyomást gyakorolunk, akkor kész az együttműködésre”, olvashattuk a jövőbe látó stratéga fejtegetését.

Trajković szerint minderre két éven belül kerülhet sor, és azért válik lehetővé, mert megerősödik Szerbia pozíciója. Hogy mitől? Erre is megkapjuk tőle a választ: attól, hogy erősödik a Szerbiát támogató hatalmak befolyása a világban. „Amerika, mint világhatalom, menthetetlenül süllyed, s ez megállíthatatlan folyamat. Mint ahogyan megállíthatatlan Oroszország, Kína, India felemelkedése”, véli Milošević volt tanácsadója. Márpedig Szerbia ebben a táborban lesz, és ezért visszaszerezheti területeit.

Nem kell komolyan venni az ilyen levitézlett pártkádereket, próféciáik kézlegyintést sem érdemelnek, mondhatnánk. Csakhogy a mostani restaurációs hullámban naponta értesülünk a régi, harcedzett káderek visszaszivárgásáról. Elég, ha csak a Hágában elítélt háborús bűnösökre emlékeztetünk: a szocialisták minden fenntartás nélkül elnökségi taggá emelték Nikola Šainovićot, a miloševići idők volt miniszterelnök-helyettesét, miután leszolgálta 18 éves börtönbüntetését, amit a koszovói etnikai tisztogatásokban való részvétele miatt szabtak ki rá. Vladimir Lazarević tábornokot pedig, aki tíz évet töltött börtönben háborús bűnök elkövetése miatt, meghívták a katonai akadémiára, hogy tartson előadást. Miért ne lehetne ismét elnöki tanácsadó Zvonimir Trajković is?

TÁMASZPONTOK. Néhány hete még a Belgrád-Budapest gyorsvasút építése szerepelt a címoldalakon, mostanra a vezető téma a katonai támaszpontok lettek. A patrióta beállítottságú sajtó titkos tervet szivárogtatott ki, miszerint az oroszok nem kevesebb, mint három bázis építését tervezik a boszniai Szerb Köztársaság területén. Ezeket kezdetben humanitárius központoknak álcázzák, de idővel támaszpontokká alakítják át, amelyekben legkorszerűbb orosz rakétarendszereket telepítenek, s ezekkel sakkban tarthatják egész Európát. Minderről állítólag Milorad Dodik, a Srpska elnöke állapodott meg Vlagyimir Putyinnal. Banjalukai források szerint az orosz vezető így akar védelmet nyújtani a Szerb Köztársaságnak a NATO galád terveivel szemben, egyszersmind növelni befolyását a térségben.

A kiszivárogtatott információ szerint Moszkva villámgyors választ akar adni a NATO balkáni terjeszkedési törekvéseire, konkrétan arra, hogy a nyugati katonai szövetség állítólag támaszpont építésére készül a különleges jogállású brckói körzet területén. Ez azért lenne veszélyes Dodikék számára, mert Brčkónál két részre szakíthatnák a Srpskát, és elvágnák az őket Szerbiával összekötő köldökzsinórt.

Hogy nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, erre Ljubiša Diković tábornoknak, Szerbia vezérkari főnökének nyilatkozatából is következtethetünk. „Nagy a kockázata egy balkáni konfliktusnak, ezért erősítenünk kell hadseregünk ütőképességét” - nyilatkozta a napokban Diković. „Fontos, hogy olyan alakulatok álljanak rendelkezésünkre, amelyekkel hatékonyan léphetünk fel válságos helyzetekben” – mondta a tábornok.

Mindezek fényében naivnak tűnik az az ellenzéki honatya, aki a múlt heti költségvetési vitában kifogásolta, hogy a tervezet szerint jövőre húsz százalékkal növelik az ország katonai költségvetését, „amikor semmiféle háborús veszély nem fenyeget, és a kormány békére törekszik szomszédaival”. Ahelyett, hogy az egészségügy vagy a közoktatást fejlesztésére fordítanák ezt a pénzt.

Úgy látszik, az illető képviselő nem olvas újságot. Mert akkor tudná, hogy a nemzetközi helyzet igenis fokozódik. Ha nem, akkor teszünk érte, hogy fokozódjon.

J. Garai Béla