Olyan szövevényesek a viszonyok Kosovska Mitrovicában, hogy óriási szenzáció lenne, ha belátható időn belül fény derülne Oliver Ivanović meggyilkolásának okaira. Nemcsak azért, mert minden jel szerint profi bérgyilkosok voltak a tettesek, akik mindent alaposan kiterveltek, hanem azért is, mert ebben a környezetben mindenről két igazság van érvényben. És mindkét félnek az lenne az érdeke, hogy a gyanú a másikra terelődjön.

Tovább bonyolítja a helyzetet és nehezíti az ügy felderítését, hogy Ivanović Szabadság, Demokrácia, Igazság nevű polgári kezdeményezése ellenzéknek számít a Belgrádban és Mitrovicában is hatalmon levő Szerb Haladó Párttal szemben, maga Ivanović pedig, aki mérsékelt politikusként viszonylag jó kapcsolatokat épített ki az albánokkal, nem tartozott a belgrádi vezetés kedvenc politikusai közé, ugyanakkor állandó viszályban állt az alvilággal összefonódott helyi szerb hatalomtartókkal.

Emlékeztetésként: a merénylő (vagy merénylők) január 16-án oltották ki Ivanović életét, a gyilkos sorozatot vélhetően hangtompítós automata fegyverből és mozgó gépkocsiból adták le a politikusra, aki éppen szervezete székházába tartott. A támadás híre bombaként robbant nemcsak Koszovóban, hanem Belgrádban is, és első reakcióként a Brüsszelbe éppen megérkező szerb küldöttség lemondta találkozóját a pristinai delegációval, pedig hosszabb szünet után ez lett volna az első tárgyalásuk. A szerb küldöttségvezető kijelentette, hogy addig nem ülnek tárgyalóasztalhoz, amíg nem kerítik kézre Ivanović gyilkosait.

Első nem kívánt következménye tehát a mitrovicai gyilkosságnak: ismét megszakadt a kapcsolatok normalizálását célzó (és Szerbia uniós felzárkózása legfontosabb feltételének számító) Belgrád-Pristina párbeszéd. Vélhetően ez is volt a gyilkosság egyik legfontosabb célja.

Az esemény óta eltelt napok a legkülönfélébb találgatások jegyében teltek, anélkül, hogy egy lépéssel is közelebb kerültünk volna a kibontakozáshoz.

Természetesen a szerb és az albán források is saját szemszögből nézik a dolgot. Azem Vllasi pristina ügyvéd és politikai elemző (egykor magas beosztású albán vezető a Tito-érában) Moszkva kezét látja a történtek mögött, amit Miroslav Lazanski, Vučić legodaadóbb katonai szakértője nyomban „beteges agyszüleménynek” minősített. Vllasi nézetét erősítheti meg az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egy volt munkatársa, aki a New York-i Observer hasábjain hasonlóképpen azt fejtegette, hogy a szálak Putyin embereihez vezetnek, mivel az oroszok erős befolyással rendelkeznek a Balkánon, és támogatják a koszovói szerbeket. Ivanović meggyilkolásával pedig kudarcba fulladt a szerb-albán megbékélés folyamata, és az oroszoknak megfelel a mostani rendezetlen helyzet. Tegyük hozzá: nagyon sok zavarosban halászó helybelinek is.

Milovan Drecun, a szerb képviselőház koszovói ügyekkel megbízott bizottságának elnöke viszont az ellenkező oldalon keresné a felbujtókat: Pristinában és Washingtonban. Hasonlóan vélekedik Milan Ivanović, a mitrovicai kórház politikailag aktív főigazgatója, aki szerint az ügy mögött Amerikának és a NATO-nak az a törekvése áll, hogy nyomást gyakoroljanak a koszovói szerbekre, hogy fogadják el a pristinai kormányzat hatalmának kiterjesztését Észak-Koszovóra is. Drecun szerint egész Koszovóban a CIA ellenőrzi a helyzetet.

Ám a külföldi nagyhatalmi tényezők helyett sokkal reálisabbnak tűnik, ha helyi szinten keressük a szálakat. Jelzés értékű lehet Aleksandar Vučićnak az a kijelentése is, hogy „akárki is Ivanović gyilkosa, az nem szerb, még ha szerb neve is van”. Hogy az elnöknek már lehetett valamilyen értesülése az elkövetőről, aki kijelentéséből ítélve akár szerb is lehet, vagy csak amolyan patrióta kiszólásról volt szó, nem tudhatjuk. Mindenesetre sokat mond Rada Trajković dél-koszovói szerb orvosnő, korábbi nemzeti aktivista nyilatkozata, aki az Opozicionar c. portálon közzétett cikkében azt írta: nyílt titok, hogy Koszovó északi részét a helyi szerb maffia uralja, amelynek élén a nemzetközi közösség által maffiózónak tartott Milan Radojičić helyi kávézótulajdonos áll, akinek piszkos vállalkozásairól mindenki tud, de senki sem tehet semmit ellene, mert Belgrád rajta keresztül tartja a hatalmat a városban. Trajković szerint Vučićnak szakítani kellene a mitrovicai alvilággal. Maga a meggyilkolt Ivanović is arra panaszkodott halála előtt, hogy nyomást gyakorolnak rá. Szélsőségesen nacionalista nemzettársainak azért volt szálka a szemükben, mert azt hirdette, hogy el kell fogadni Koszovó függetlenségének realitását.

Belgrádi elemzők felfigyeltek rá, hogy Aleksandar Vučić a gyilkosság után tett kétnapos koszovói látogatása során szemmel láthatólag kerülte a mitrovicai hivatásos hazafiak társaságát, és az is most először történt meg, hogy szóvá tette nemzettársai visszaéléseit például a Belgrádból folyósított fizetésekkel. Nyíltan kimondta, hogy vannak, akik három–négy fizetést is felvesznek, míg másoknak egy se jut. Amivel nem mondott semmi újat, de legalább megpendítette az ügyet. Azt is bejelentette, hogy ki fogják vizsgálni, hogy ki vesz fel fizetést párhuzamosan Belgrádból és Pristinából is, és véget vetnek ennek a gyakorlatnak. Köztudott, hogy a koszovói pedagógusok kilencven százaléka mindkét oldalról kap fizetést. A jobb memóriájú polgárok még emlékezhetnek, hogy ilyen vizsgálatot már többször bejelentettek a belgrádi vezetők, de soha sem hajtották végre.

A kormánypárti média nem győzi magasztalni az elnök bátor és „cseppet sem kockázatmentes” koszovói látogatását, amellyel az Ivanović meggyilkolása után keletkezett feszültséget igyekezett lecsillapítani. Az egyik esti lap nem kevesebbet állított, minthogy Vučić megakadályozta a háború kitörését Koszovóban. Az ellenzék viszont szemére veti és egyenesen gusztustalannak tartja, hogy most is saját és pártja promócióját helyezte előtérbe, megfeledkezve a merénylet áldozatáról. Különösen a Laplje Seloban megtartott találkozót ostorozzák, ahol Vučić hat órán át beszélgetett a jól megválogatott közönséggel, természetesen élő tévéközvetítés mellett. És közben, mint egy szerető dúsgazdag nagybácsi ajándékokat osztogatott: egy gyerekeit egyedül nevelő özvegyasszony új traktort kapott, egy fiatalember öt bárányt, hogy megalapozza gazdaságát, megint másokat pénzösszegekkel örvendeztetett meg. A közvetítés során azonban a vak is láthatta, hogy az egész ajándékozási szertartás előre megírt forgatókönyv szerint zajlott, csak hogy minél kedvezőbb színben tüntessék fel a melegszívű elnököt, aki lám, nem feledkezik meg a déli tartományban élő nemzettársakról.

Hogy mennyi valósul meg a lakás-, és munkahelyi problémák megoldására adott ígéretekből, ez a jövő titka. Az viszont kiderült, hogy ennek a showműsornak az égvilágon semmi köze sem volt a meggyilkolt Oliver Ivanovićhoz és egy szemernyivel sem járult hozzá az esemény hátterének felderítéséhez.

J. GARAI Béla