Vajdaság
Balkanizálódás
Vajdasági Magyar Demokrata Párt Intézőbizottságának közleménye
Betűméret:             
Bagoly mondja verébnek. Igen, ez a szólás jut az ember eszébe, ha olvassa a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Tadic-féle Demokrata Párt (DS) szabadkai helyi közösségi választások kapcsán kirobbant kampányvitáját.
Mivel az óvatos duhajkodás közös VMSZ-DS érdek, nem csoda, hogy a szabadkai magyar média mellőzi a Vajdasági Magyar Demokrata Pártot (VMDP). Ma már az is, sajnos, természetes, hogy a szabadkai magyar média alákérdezős interjúig belegázolva a politika sarába beáll a VMSZ politikai fegyverhordozójának.
Aki elolvassa a VMSZ és a DS egymással szemben hangoztatott alapjában véve igaz vádjait, annak egy másik szólás jut az eszébe. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz.
Ha viszont az egymás rovására írható tévedésekről van szó, azt kell látnunk, hogy a legnagyobb hibák, amelyek miatt a Szabadka minden lakosa megrövidül, nem kerültek elő. Mindkét párt egyeduralkodóként a saját médiájában, a legnagyobb gondokkal nem hozakodik elő. Részint, mert nem kell tartania a saját médiájának oknyomozó riportereitől, másrészt mert a felek úgy vitatkoznak, hogy ettől a tartományi és országos szinten egyiknek se essen baja. Hogy a kecske is jól lakjon, s a káposzta is megmaradjon. Mindez érthető, ha két versenypárt vetélkedéséről lenne szó. De, más a helyzet, ha tudjuk, hogy a VMSZ ott billeg a nemzeti érdekek, s ezzel a tényleges autonómia ügyét képviselő nemzeti kisebbségi és a klasszikus versenypárt között húzódó választóvonalon.
Mi lenne a jó megoldás? A helyes utat csak az nem látja, aki nem akarja.
Ha a vajdasági és ezen belül a szabadkai magyarság alapérdekeit tartjuk szem előtt, akkor a magyar pártoknak a mostani kampányban is a valóban húsbavágó témákkal kellene foglalkozniuk. A VMDP ezt teszi.
Melyek ezek a témák? Itt van rögtön a pártalapon történő foglalkoztatottság. Miért nem lép fel a VMSZ és a VMDP közösen a lépten-nyomon érezhető szerb dominancia ellen? Mert a VMSZ-nek is megfelel a helyzet, amelyben a valamennyire mégis segíthet a saját pártelitjén és a holdudvaron?
Vagy, miért nincs hatékony, vagy legalább hangos védelem a magyarverések és a kisösszegű lopások elkövetői ellen. Arra lenne szükség, hogy a magyar pártok járjanak az élen e jelenségek feltárásában, ostorozásában, s a megoldások felkutatásában is. Ehelyett mit tapasztalunk? Meghunyászkodást minden szinten.
Kezdve a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) vezetőjétől egészen Vajdaság AT képviselőházának elnökéig, akik szóba sem állnak, illetve jószerével csak használhatatlan jó tanácsokkal látják el a magyar kárvallottat, ha az igazságszolgáltatás hibáinak kézzelfogható példájával igyekeznek őket megkeresni. Hány magyarverés tetteseit fedték fel Szabadkán? S hányat ért utol a megérdemelt büntetés. Letöltendő szabadságvesztés formájában.
Más. Ellepték Szabadkát és az észak-bácskai településeket a szelíden odairányított hazatérő menedékesek? Persze, hogy el. Tesz valaki ebben a helyzetben bármit is, hogy az ország belügyi szerveinek ne ez a kézenfekvő és más okokból is kedvező megoldás jusson eszébe, ha végignéznek a belgrádi repülőtérre érkező szerencsétleneken? Hogy ki? Hát senki!
E nyomasztó gondok lehetnének a magyar összefogásban részes magyar pártoknak a kampánytémái. Hogy miért nem azok? Mert a VMSZ hibájából már ezen a legalacsonyabb politikai szinten, a helyi közösségi választások során sincs összefogás - olvasható a Vajdasági Magyar Demokrata Párt Intézőbizottságának ma kiadott közleményében.
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Topolya önkormányzata a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapon keresztül támogatja a családi gazdaságokat. Hétfőn a színházteremben írták alá a szerződéseket. A polgármester bejelentése szerint a vissza nem térítendő támogatások kifizetése az év végéig meg is történik. A mezőgazdaság az egyik legfontosabb...
2024. DECEMBER 3.
[ 7:54 ]
Hétfőn kezdődött a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) felsőoktatási tájékoztató körútja. Az idei tanév első előadását a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában tartották meg hétfő délután. Ennek keretében tájékoztatták az intézmény végzős diákjait a szerbiai...
2024. DECEMBER 2.
[ 19:55 ]
A csókai öntödei baleset sérültjének állapota instabil, és nehéz előrejelzéseket adnim jelentette ki hétfőn a Vajdasági Klinikai Központ Sürgősségi Osztályának vezetője, dr. Dragan Nikolić. „A beteget súlyos égési sérülésekkel és kiterjedt sérülésekkel vettük fel. Az állapota instabil, és fennáll mind a...
2024. DECEMBER 2.
[ 10:56 ]
Beolvasás folyamatban