Vajdaság
Megerősítették a vádiratot Kasza József ügyében
Betűméret:             

A belgrádi különleges bíróság megerősítette a harmadik vádiratot az Agrobankban történt visszaélések ügyében, amelyben érintett Kasza József is, aki korábban a bank szabadkai kirendeltségének igazgatója volt.

A vádirat még 13 embert említ, akiket azzal terhelnek, hogy visszaélések során 6,7 milliárd dinárral károsították meg az Agrobank szabadkai kirendeltségét.

Kasza Józsefen kívül Zoran Malešević, a szabadkai kirendeltség igazgatóhelyettese, valamint Dušan Antonić, Slavoljub Korićanac, Bojan Zarić, Boban Labović, Vehbo Papić, Velibor Lukić, Bojan Simonović és Branislav Pešić felelős személyek is a vádlottak között szerepelnek.

Vádat emeltek még magáncégek tulajdonosai és felelős személyei ellen is. Őket azzal terhelik, hogy 2005-től 2011 végéig folyamatos bűncselekményt, hivatali pozícióval való visszaélést követtek el, s így 6.733.882.327,08 dináros kárt okoztak az Agrobanknak, ugyanakkor ezek a magáncégek is törvényellenes haszonra tettek szert.

A bíróság közleménye szerint a peren kívüli ügyekben eljáró bírói tanács tegnapi ülésén megerősítette a vádiratot. A vádirat megerősítéséről szóló határozat ellen a vádlottak és védőik a végzés átvétele utáni három napon belül nyújthatják be fellebbezésüket a belgrádi Fellebbviteli Bíróságon.

A jelen eljárás 2012. augusztus 22-én indult, mint az Agrobankban történt visszaélések vizsgálatának kiterjesztése.

Kasza József, Zoran Malešević és Peđa Mališanović 2012. november 20-ától idén február 12-éig voltak vizsgálati fogságban, azóta szabadlábon védekeznek.

Mint ismeretes, Kasza József korábban Szabadka polgármestere és a Vajdasági Magyar Szövetség vezetője is volt.

Egyébként az ügyben elfogadott első vádirat szerint Dušan Antonić bírósági ügye decemberben folytatódik a belgrádi különleges bíróságon. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az újvidéki egyetemi karokat blokád alatt tartó diákok ma felhívták társaikat és az újvidéki polgárokat, hogy gyűljenek össze a Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) épülete előtt, ahol élő közvetítésben sugározzák majd a strasbourgi kerékpárosok fogadását, írja a FoNet A gyülekező 18 órakor lesz az RTV...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 17:19 ]
A rohamrendőrség nagyszámú, tüntetések feloszlatására felszerelt tagja érkezett meg ma reggel 5.30 körül az RTV mišeluki épületéhez, amelyet hétfő este a tiltakozó diákok váratlanul blokád alá vontak. A rohamrendőrök kiszorították a diákokat az épület bejáratától, és kordont vontak az épület köré, írja a...
2025. ÁPRILIS 15.
[ 7:45 ]
A diákok váratlan felhívására hétfőn este ezrek gyűltek össze az újvidéki egyetemi kampuszban, és együtt indultak el velük a város Szerémség felőli oldalára, ahol az RTV épülete is található. Egyelőre nem ismert, milyen akcióról van szó. Újvidéki diákok hétfőn este blokád alá vették az RTV épületét....
2025. ÁPRILIS 14.
[ 22:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó