Vajdaság
Ada: Az egész község területén megújul a közvilágítás
Betűméret:             

Ada község területén a közeljövőben teljesen megújul a közvilágítás. A község összes településére kiterjedő projektumról szóló szerződést, amely felöleli közvilágításának megújítását, valamint tizenkét éven át tartó üzemeltetését és karbantartását is, ma délelőtt írták alá a helyi önkormányzat és az újvidéki székhelyű ENEF Kft. vezette konzorcium illetékesei.

– A projektum lényege az, hogy az adai közvilágítást az egész község területén lecseréljük a legkorszerűbb LED-technológiás lámpákra, és a csere során az éjszakai fényáram-szabályozást is beiktatjuk a rendszerbe, ami azt jelenti, hogy ha az utakon nincs olyan nagy forgalom, akkor lejjebb tudjuk venni a fényerőt, amivel további energiacsökkentés érhető el – hangsúlyozta Horváth Szilveszter, az ENEF Kft. vezérigazgatója, aki elmondta, mivel a közvilágítás ilyen konstrukcióban történő megújítása egyedülálló projektumnak számít Szerbiában, a kivitelező konzorcium illetékesei szeretnék az év végéig befejezni a projektumot, és minél szélesebb körben megismertetni azt a nyilvánossággal, annak érdekében, hogy a pozitív tapasztalatoknak köszönhetően minél több község felismerje a közvilágítás ilyen módon történő megújításában rejlő lehetőségeket.

– A projektum megvalósulása jelentős megtakarítást eredményez az önkormányzat számára, hiszen az új közvilágítás üzemeltetése az eddiginél már a kezdeti időszakban is mintegy 15 százalékkal kevesebbe kerül majd, és a 15 százalék mellett az eddigi költségek 22 százaléka fogja képezni a villanyenergia-számla összegét, a fennmaradt összeget pedig 12 éven át a magánpartnernek fogjuk törlesztgetni – emelte ki Bilicki Zoltán, Ada község polgármestere, aki hozzátette, ebben az időszakban az önkormányzat évente 60 ezer dinárt fizet majd a magánpartnernek a karbantartásért. Számításai szerint Ada község önkormányzata ezzel a projektummal évente – a villanyáram jelenlegi árát figyelembe véve – 3,6–4,4 millió dinárt spórolhat meg a közvilágításon, ám amennyiben a villanyáram ára a közeljövőben vagy az elkövetkező tizenkét évben emelkedni fog, ami szinte biztosra vehető, akkor a megspórolt összeg is növekedni fog.

A projektum keretében a község mindegyik településén megújul a közvilágítás, ami azt jelenti, hogy az elkövetkező időszakban a község területén összesen mintegy 2500 lámpatestet és lámpatartót cserélnek ki az illetékesek, ami reményeik szerint a költséghatékonyság növelése mellett a közbiztonság javításához is hozzájárulhat majd.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hétfőn este megnyílt a topolyai korcsolyapálya a Múzeumközben. Egészen februárig ingyenes korcsolyahasználattal, díjmentesen vehető igénybe a pálya az esti órákban. Színes programokkal is készülnek, lesz majd télapóvárás, retródiszkó, a TSC labdarúgói is aláírásokat osztogatnak. A megnyitó alkalmával Szatmári...
2024. DECEMBER 17.
[ 8:34 ]
Sacred Journeys elnevezéssel indult közös szerb-magyar program, amelynek célja a szerb-magyar határtérség gazdag vallási és kulturális örökségének megőrzése, láthatóvá tétele. A projektum, melynek egyik kedvezményezettje a Délvidék Kutató Központ Egyesület, az Interreg VI-A IPA Magyarország–Szerbia Program keretében...
2024. DECEMBER 16.
[ 15:15 ]
Rigó Pál Zsófia, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke és Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatással megbízott tagja hétfőn látogatást tett több, Magyarkanizsa Községben működő oktatási intézményben. A 2024-ben megvalósult beruházásokat és beszerzéseket tekintették meg. Az MNT delegációját a...
2024. DECEMBER 16.
[ 14:32 ]
Beolvasás folyamatban