A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki dr. Somogyi Sándor agrármérnököt, a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Georgikon Kara Gazdasági és Társadalomtudományi Tanszékének professzor emeritusát, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának tagját.
A magas rangú magyar állami elismerést Áder János köztársasági elnök nevében dr. Babity János főkonzul adta át hétfőn Magyarország Szabadkai Főkonzulátusán. A kitüntetést a közgazdaság-tudományok, főként az agrárökonómia területén végzett több évtizedes tudományos kutatói, oktatói munkája, valamint a széleskörű szakmai közéleti és páratlanul gazdag publikációs tevékenysége elismeréséül kapta a több mint félezer tudományos és szakmai publikációt jegyző nyugalmazott egyetemi tanár.
Dr. Somogyi Sándor kutatási területe az agrárökonómia és azon belül is a szervezés- és vezetéstudományok. Dolgozott mezőgazdasági technikusként, mezőgazdasági mérnökként, volt középiskolai tanár, majd igazgató. 1969-71 között a Szabadkai Közgazdasági Kar Szervezéstani Intézetének igazgatóhelyettese. 1971-73 a belgrádi Energoprojekt - Mazabuka farms Ltd projekt- majd vezérigazgatója. 1973-87 között a Szabadkai Közgazdasági Kar Szervezés és Informatikai Intézetében rendkívüli egyetemi tanár, egyetemi tanár, igazgatóhelyettes, majd igazgató. 1987-93-ig az újvidéki Mezőgazdasági Kar Agrárökonómiai és Faluszociológiai Intézetében egyetemi tanár, igazgató. 1993-tól vendégtanár a keszthelyi Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Karon – ismertette a kitüntetett szakmai életrajzát Lőrinc Zsuzsanna, a főkonzulátus munkatársa. Hozzátette: Dr. Somogyi Sándor tagja az az MTA Agrárökonómiai Szakbizottságának, valamint az International Association of Agricultura Economists, az European Association of Agricultural Economists, a Magyar Agrárökonomisták Egyesülete, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság, a Magyarságkutató Társaságnak is.
Dr. Babity János főkonzul kiemelte, hogy a Vajdaságban született olyan szakember, aki vitathatatlanul a térség egyik legnagyobb húzóerejének, a mezőgazdaságnak a korszerű és szakszerű továbbfejlesztésén és az ehhez kapcsolódó szervezéstani ismeretek oktatásán dolgozik, talán az egyik legfontosabb tényezője ennek a közösségnek. A vajdasági tudományos eredmények vezettek el addig a pontig, amíg a két évvel ezelőtti politikai döntés és akarat eredményeképpen megszületett annak az alapja, hogy a vajdasági magyar közösség gazdaságfejlesztési programja a szakmai kidolgozást követően jóváhagyást kapjon. A Prosperitati Alapítvány által megvalósított program az itteni tudományos ismeretekből táplálkozik, ennek a közösségnek az igényeire van leképezve, és ebben a közösségben fejti ki jótékony hatásait – mondta a főkonzul. Hangsúlyozta: Dr. Somogyi Sándornak és kollégáinak pedig múlhatatlan érdemük van abban, hogy ez a program megvalósulhat, amely során 50 milliárd forint célszerű és jogszerű felhasználásáról van szó egy hároméves időszakon belül – emlékeztetett dr. Babity János.
Dr. Somogyi Sándor beszédében kifejtette, hogy sohasem a díjakért és kitüntetésekért dolgozott, hanem az oktatás és kutatás iránti elhivatottság vezérelte. „Mindig önálló gondolkozású értelmiséginek tartottam magam, akinek nincs tábora, csak nemzete” – mondta a kitüntetett, hozzátéve, hogy ez az elismerést is munkájának, a magyar ügyek iránti elhivatottságának és a Délvidék iránti odaadásának szól.
Basity Gréta
![A tanárok, diákok, egyetemisták, szülők és IT-sek tiltakozása Újvidéken - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tanarok-diakok-egyetemistak-0_cikkmore.jpg)
![Nagy értékre elkövetett lopás Magyarcsernyén: Letartóztatták a tolvajokat - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Nagy-ertekre-elkovetett-lopas-0_cikkmore.jpg)
![A tartomány 50 millió dinár pályázati támogatást fordít oktatásra - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_A-tartomany-50-millio-dinar-0_cikkmore.jpg)
![Pásztor Bálint: „Vissza kellene térni a normális kerékvágásba” - illusztráció](https://www.vajma.info/kepek-cache/vajdasag_Pasztor-Balint-Vissza-kellene-0_cikkmore.jpg)
![Beolvasás folyamatban](https://www.vajma.info/images/beolvasas.gif)
Nincs hozzászólás. Legyen az első!