Vajdaság
Magyarkanizsa: Megértésről, elfogadásról, szeretetről a fogyatékkal élők világnapján
Betűméret:             

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Közgyűlése 1992-ben nyilvánította december 3-át a fogyatékkal élők világnapjává. Magyarkanizsán ma délután a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény zsúfolásig telt színháztermében 11. alkalommal emlékeztek meg erről a napról. A Velünk kerek a világ elnevezésű rendezvényt a Magyarkanizsa Községbeli Szociális Védelmi Szolgáltató Központ, az Együtt Veled – Értük, az értelmi és testi fogyatékosok érdekeit védő és segítő egyesület valamint a Szárnyak Alapítvány szervezésében tartották meg.

A rendezvény előtt a Cnesa előcsarnokában Kenyeres Ivanka, a Vajdasági Képzőművészeti Kör civil szervezet elnöke megnyitotta azt a kiállítást, amelynek alkotásait a csoport képzőművészei ajánlották fel a Bárka napközi javára, az eladott képekből befolyó pénz ugyanis a napközié marad.

„A tizenegyedik rendezvény legszebb üzenetét elnevezésében hordozza: Velünk kerek a világ. Mondják ezt együtt minden évben a műsor vendégei, fellépői és közönsége. Az üzenetet az idén is megfogalmazzuk és csatlakozunk ahhoz a világméretű kezdeményezéshez, melynek célja a figyelem felhívása a fogyatékkal élők jogaira. (…) Az ENSZ-ben elfogadott rezolúció célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség vagy katasztrófa következtében fogyatékossá vált emberek problémáira. (…) A Velünk kerek a világ elnevezésű rendezvényünk ennek ellenére sohasem a gondokról és problémákról szól. Éppen ellenkezőleg, a különbözőség helyett mindarról, amiben egyformák vagyunk: egyformán szeretünk örülni, adni, szerepelni és egyformán fontos számunkra a szeretet. Figyeljünk hát oda közösségünk minden tagjára, hiszen csak együtt tehetjük a világot szebbé és jobbá” - mondta bevezetőjében Vranić Váradi Lívia műsorvezető.

A megjelenteket elsőként Varga József, az Együtt Veled – Értük egyesület elnöke, majd Tolnai Csaba, a Szociális Védelmi Szolgáltató Központ igazgatója köszöntötte, majd az arra érdemes intézményeknek, szervezeteknek, vállalkozóknak és egyéneknek átadták a Bárkabarát Oklevelet. Elismerésben részesült Magyarkanizsa önkormányzata, Magyarkanizsa helyi közössége, a Vöröskereszt községi szervezete továbbá a Grafopak Stúdió, a Braća Pékség, a Wienerberger-Tondach cserépgyár valamint Sándor Tibor, Máté Krisztina, Bancsov Attila, Ft. Utasi Jenő, Apró Piroska és Bús Ilona.

„Fiataljaink nagyon készültek erre a napra, nevelőikkel, pedagógusaikkal heteket szántak arra, hogy szép műsort állítsanak össze” - nyilatkozta a Vajdaság Mának még a műsor előtt Varga József egyesületi elnök. ”Ezek a gyerekek nagyon őszinték, örülnek minden napnak, örülnek, hogy ott lehetnek a napköziben, ha valaki lebetegszik, első dolga jelezni, hogy nem tud ott lenni a foglalkozásokon. Ami a Vajdasági Képzőművészeti Kört illeti, igazán hálásak vagyunk neki azért a támogatásért, amit immáron hat éve nyújt a Bárka napközinek. Idén a horgosi Túrú tanyán vettünk részt közösen egy festőtáborban, de már kijelöltük a jövő évi tábor időpontját is, amikor a gyerekek együtt lehetnek a festőkkel, akik alkotásaikkal segítenek bennünket, ahogyan azt a most zajló művésztelepen is tették. Természetesen a helyi önkormányzat is mellettünk áll már azóta, amióta létezik a Bárka és az egyesület, de vannak cégek és magánvállalkozók is segítőink között. Mindannyiuknak őszinte hálával tartozunk.”

Az ünnepi műsorban szinte mindenki fellépett a Bárka felhasználói közül, úgy a helybeliek, mint a horgosiak, sőt voltak vendéggyerekek Topolyáról és Zentáról is. A közönség soraiban a támogatók mellett ott voltak a rokonegyesületek, a vakok és gyengénlátók, a multiplex szklerózisban szenvedők és a cukorbetegek egyesületének képviselői, a gyerekek szülei, a pedagógusok és nevelők is.

Az előcsarnokban vérnyomás- és vércukorszint-mérést tartottak, az egyesületek pedig eladással egybekötött kiállítást szerveztek munkáikból, amelyek megvásárlásával az ő tevékenységük megsegítéséhez járultak hozzá a polgárok.

Bödő Sándor

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kisebb tornádó volt Óbecsénél - illusztráció
2025. ÁPRILIS 18.
[ 20:23 ]
Az Újvidéki Jogi Kar 2025. május 5-én folytatja az összes oktatási tevékenységet – így döntött ma a kar Oktatási-Tudományos Tanácsa. Az Újvidéki Egyetem Jogi Karának hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint a ma megtartott ülésen az Oktatási-Tudományos Tanács 18 szavazattal mellette, nulla ellenében és két...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 18:56 ]
Békésen ért véget az a tiltakozás, amelyet egyetemisták és civilek szerveztek csütörtökön a vajdasági képviselőház épülete előtt, az ülés ideje alatt. A résztvevők a megmozdulás végén néma főhajtással emlékeztek meg az újvidéki vasútállomáson történt tragédia áldozatairól, majd szétszéledtek. A...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 15:46 ]
Az újvidéki blokádot tartó egyetemisták ma a vajdasági képviselőház épülete előtt gyűltek össze, nem sokkal a tartományi parlament ülésének kezdete előtt. Az épületnél teljes rohamfelszerelésbe öltözött rendőrök kordona állt. A diákok és az őket támogató polgárok egy része eljutott az épület hátsó...
2025. ÁPRILIS 17.
[ 10:41 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó