Befejeződött a nyílászárók felújításának első szakasza a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában.
A felújításhoz szükséges pénzösszeget az iskola a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság pályázatán nyerte el, tudtuk meg ma Bognár Beátától, az iskola igazgatónőjétől, a nyílászárók átadásának ünnepségén.
- A több mint 3 millió dinárból 105 ablakot tudtunk kicserélni, s ezzel sokkal jobb munkafeltételeket biztosíthatunk a tanulóknak és a dolgozóknak is – fejtette ki Bognár Beáta.
Mint mondja, az iskola tervei között szerepel többek között a nyílászárók cseréjének folytatása, a kazán lecserélése, az iskola homlokzatának és padlásterének szigetelése.
Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkár elmondta, a nyílászárók felújításának támogatása egy volt a nyolc pályázat közül, melyet a Titkárság hirdetett meg idén.
- Szeretnénk támogatni az egész tartomány területén azokat a munkálatokat, amelyekre szükség van az oktatási intézmények épületeinek felújítása során. Ezenkívül nyitott a pályázatunk a középiskolások utaztatásának támogatására, a kisebbségi oktatási projektumok pénzelésére, a toleranciát és a nyelvhasználatot támogató pályázatunk is.
A tartományi titkárság pályázatai március elejéig nyitottak az önkormányzatok és intézmények előtt, amelyek közül Nyilas Mihály az oktatási intézményeknek nyújtott több mint 150 millió dináros támogatást emelte ki, amely az intézményekben zajló munkálatokat segíti elő.
Engi Ksenia



Nincs hozzászólás. Legyen az első!