Vajdaság
Pásztor a kisebbségeket érintő kérdésekről is tárgyalt Hahnnal
Betűméret:             

Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke ma Strasbourgban, az Európai Parlamentben tárgyalt Johannes Hahn uniós bővítési biztossal.

Pásztor kiemelte, hogy ma az európai integrációs folyamat felgyorsításának támogatásáról és Szerbia mielőbbi uniós tagságáról folytattak megbeszélést. A tartományi házelnök hangsúlyozta, hogy a tárgyaláson külön téma volt a nemzeti kisebbségek kérdése és az őket érintő törvények.

Ezek a témák kifejezetten fontosak a többnemzetiségű Vajdaság számára, ahol több mint 20 nemzet él együtt, és ahol több mint 15 nemzeti tanács is működik. Hahn biztossal beszélgettünk a kisebbségi akcióterv megvalósításáról és a júniusban elfogadott törvénycsomagról, amely a kisebbségi jogok megvalósítására vonatkozik. Kiemeltem, hogy Szerbia ebben a tekintetben jelentős fejlődést ért el a 23-as tárgyalási fejezet, vagyis a kisebbségi akcióterv megvalósításában - mondta Pásztor.

A tartományi parlament elnöke arra kérte Johannes Hahnt, hogy az Európai Unió soros elnökségét betöltő Ausztria mandátuma alatt gyorsítsa fel az új csatlakozási fejezetek megnyitását.

A tárgyaláson részt vett Deli Andor, a Fidesz vajdasági EP-képviselője is, olvasható a tartományi képviselőház által kiadott közleményben.

Pásztor meghívta Hahnt, hogy legközelebbi szerbiai látogatása során jöjjön el Vajdaságba is, és beszélgessen a tartományi parlamenti képviselőkkel.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A tartományi képviselőház elnöke és a tartományi gazdasági kamara elnöke járt hétfőn Topolyán. Juhász Bálint és Vladimir Gak a fejlesztési lehetőségekről egyeztetett Szatmári Adrián polgármesterrel. A tartományi képviselőház elnöke és a gazdasági kamara elnöke elmondták, hogy 16 kevésbé fejlett önkormányzat...
2025. ÁPRILIS 14.
[ 19:53 ]
Tegnap este kigyulladt Palics egyik jelképe, a Bagolyvár. A lángok ma reggel ismét felcsaptak. Az épület megmenekült, a tűzoltók gyorsan reagáltak és megfékezték a lángokat. Tegnap este kilenc óra környékén csaptak fel először a lángok a Bagolyvár épületében, valahol az első emelet és a tetőszerkezet között. A...
2025. ÁPRILIS 13.
[ 12:56 ]
Zoran Strika, a 021.rs hírportál főszerkesztő-helyettesét fizikailag bántalmazták, miközben arról tudósított, hogy a polgárok Belgrádba indulnak, az Aleksandar Vučić támogatására szervezett kormánypárti nagygyűlésre. Strikát azért támadták meg, mert felvételt készített egy incidensről, amely nagyjából 12 óra 30...
2025. ÁPRILIS 12.
[ 19:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó