Vajdaság
Ünnepélyesen megnyitották az AER nyári akadémiáját a tartományi parlamentben
Betűméret:             

Összesen 19 országból érkező, több mint 90 fiatal részvételével nyitották meg a tartományi parlamentben az Európai Régiók Közgyűlése (AER) nyári akadémiáját, amelynek idei szlogenje A fiatalok jelentik a jövőt, a fiatalok jelenti Európát.

A megnyitón Pásztor István tartományi házelnök sikeresnek és gyümölcsözőnek minősítette Vajdaság tartomány és az Európai Régiók Közgyűlése 17 éve tartó együttműködését.

„A tartományi parlament már hagyományosan jó házigazdája annak a számos eseménynek, amelyet az AER-rel közösen szervezünk meg, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a megtiszteltetés, hogy második alkalommal lehetünk házigazdái a nyári akadémiának”, fogalmazott Pásztor, majd kiemelte az idei mottó fontosságát, hiszen az megegyezik Vajdaság kulturális-történelmi habitusával, noha a tartomány történelmileg nem fiatal, mégis egy európai projektként jött létre.

Damir Zobenica, a tartományi parlament alelnöke, aki egyben az AER régióközi diplomáciával megbízott alelnöke is abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy az idei nyári akadémia öt napján a résztvevők új ismereteket szerezhetnek és olyan barátságokat köthetnek, amelyek egy egész életen át tartanak.

„A szervezőbizottság különösen jó és hasznos előadásokat, műhelymunkákat készített elő, és különféle aktivitásokat a parlament épületén kívül. Örülök annak, hogy a fiatalok ellátogathatnak a strandra, a városközpontba, de még az Exit fesztivál megnyitóján is részt vehetnek”, közölte Zobenica.

A nyári akadémia és a fiatalok részvételének jelentőségéről Rune Frederiksen, az AER szervezőbizottságának elnöke beszélt, Andrew Gibson, az AER egyenlő esélyek biztosításáért felelős alelnöke pedig úgy értékelte, hogy az idei házigazda a nyári akadémia programjával és koncepciójával újabb szintre emelte az AER rendezvényét. Az ünnepélyes megnyitón Tobias Flessenkemper, az Európa Tanács belgrádi irodájának vezetője és Pola Holst, az AER fiatalok hálózatának képviselője is köszöntötte a jelenlévőket.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Csóka község területén ma gyásznapot tartanak az Autoflex helyi öntödéjében történt tragédia miatt, amelyben két munkás életét vesztette. A Csóka Község hivatalos honlapján közzétett tájékoztatás szerint a gyásznapon a zászlókat félárbocra eresztik az önkormányzat, illetve minden közintézmény épületén....
2024. NOVEMBER 30.
[ 10:02 ]
A Stav és a Sviće szervezetek újabb tiltakozást jelentettek be holnapra, december elsejére, mivel pontosan egy hónap telt el az újvidéki vasútállomáson történt tragédia után. „Eltelt egy hónap 15 ember halála óta, amelyért a korrupció, a hanyagság és ennek a hatalomnak az arroganciája a felelős. Ezúttal egy kicsit...
2024. NOVEMBER 30.
[ 9:19 ]
Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter elítélte a diákok politikai célokra történő felhasználását, kijelentve, hogy a tanulók tüntetésekre való kényszerítése elfogadhatatlan. Az illetékes minisztérium kiküldi a tanfelügyelőséget az érintett iskolába. „A tanulókat védeni kell bármilyen politikai...
2024. NOVEMBER 30.
[ 8:57 ]
Beolvasás folyamatban