A muzslyai Emmausz kollégium volt a helyszíne a kétnapos, délvidéki régiós, ifjúsági Háló-találkozónak, amelyre ugyan érkeztek fiatalok Romániából, Magyarországról is, de legtöbben mégis Vajdaságból jöttek, annak minden területéről.
Két előadó is érkezett a találkozóra, mégpedig dr. Szöllősi Tibor atya, Budiszava, Káty, Kabol plébániai kormányzója, valamint Szilágyi Zoltán református lelkész, aki Erdélyből, Kőhalomról érkezett, de nemrégen ebben a régióban szolgált.
Szöllősy Tibor atya az Istengyermekség öröméről értekezett, arról, hogy milyen nagy kincs van a birtokunkban, hogy Isten gyermekei lehetünk a keresztség folytán, és ennek a felfedezéséről beszélt a fiataloknak az előadásában.
Szilágyi Zoltán lelkész pedig az élő hitről, az élő szolgálat fontosságáról értekezett, arról, hogy ne csak a múlt vagy a jövő legyen az életben a fontos, hanem a jelen is. Továbbá a mindennapi szolgálatról is beszélt, amely azt is magába foglalja, mennyire fontos a közösségben, hogy figyeljünk egymásra.
A találkozó ökumenikus szellemiségben zajlott, a fiatalok istentiszteleten és szentmisén is részt vettek, hasznos műhelymunkákon gazdagíthatták tudásukat, továbbá voltak kiscsoportos beszélgetések is.
A felnőttekkel való közös programokról pedig a tegnap lezajlott Háló bogozói és segítőik találkozóján egyeztették elképzeléseiket, hiszen a jövő évben is lesznek közös programok, de természetesen a fiatalok részére még több megmozdulást biztosít majd a Háló közösség, illetve szerveznek maguknak a fiatalok.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!