Hamarosan megkezdik a magyarkanizsia Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény Napsugár épületének felújítását. A településen ez a harmadik és egyben a legkisebb óvodai épület, ahova jelenleg 47 bölcsödés gyerek jár.
A munkálatok megkezdését az óvodán nyárra tervezik, azzal a céllal, hogy energiatakarékossá tegyék az épületet. Veselinov Ibolya, a Gyöngyszemeink Iskoláskor Előtti Intézmény igazgatója elmondta, csaknem egy évtizede történ legutóbb felújítás ezen az épületen, így időszerű lesz a nagyobb tatarozás.
- A nyílászárók már elavultak, tehát elsőként a nyílászárókat cseréljük ki. A fűtési rendszer is javításra szorul, amit a pályázatból korszerűsíteni fogunk, valamint a festést is tervezünk kívül is, belül is. Amennyiben a tervezett felújítások megtörténnek és marad a pézösszegből, abban az esetben nagyon szeretnénk a padlózatot is felújítani, mert az is nagyon fontos, hiszen ide járnak a legkisebbek, vagyis az egytől a három éves korú gyerekek – emelte ki az iagazgató.
Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester a helyszíni látogatása során elmondta, a beruházás 12,5 millió dinárból valósul meg a népjóléti minisztérium támogatásával, amelyet Magyarkanizsa önkormányzata további 5,5 millió dinárral told meg a költségvetésből, hogy ezáltal teljesen korszerűsítsék az óvodát.
- A támogatásnak köszönhetően egy teljes körű energiahatékonysági felújítást tudunk elvégezni ezen az óvodai objektumon. Mint ahogyan a legtöbb oktatási intézményünkön, úgy itt is a hangsúly az épület külső burkolatának felújításán, az ablakok, nyílászárók cseréjén, szigetelésén van. Mindez azért, hogy nyáron hűvösebb legyen, télen pedig meleg legyen úgy, hogy ez ne emelje a költségeket – hagsúlyozta Fejsztámer Róbert, aki hozzátette, a tervek között szerepel még az óvoda udvarán található játszótér megújítása is, amelyben a Magyar Nemzeti Tanáccsal kívánnak majd együttműködni.




Nincs hozzászólás. Legyen az első!