Dr. Papp Árpád: Délszlávok Párizsban – Egy határszakasz megrajzolásának krónikája és dokumentumai című most megjelent kötetének ősbemutatóját tartották meg kedden este Szabadkán, a Városi Múzeumban. A könyv teljesen más szempontból közelít a békediktátumhoz, mint egyéb kiadványok, hisz a belgrádi levéltárakból előkerült dokumentumok alapján próbálja magyarázni a Párizsban elért diplomáciai sikert, a területszerzést.

A kutatóval Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, a könyv egyik recenzense beszélgetett.

A Délszlávok Párizsban a szerbiai levéltárakban őrzött, az első világháborút követő trianoni békediktátumot előkészítő dokumentumanyag első közlése, amely a szerkesztő, dr. Papp Árpád részletes bevezető tanulmányát követően magába foglalja a szerb és francia nyelvű hivatalos dokumentumok magyar fordításait is.

A könyvnek alapvetően az volt a célja és a kiindulópontja, hogy az eseményeket ne a magyar gyász oldaláról közelítse meg, mondta kérdésünkre válaszolva dr. Papp Árpád szerző.

Erről a magyar gyászról sokat tudunk, vagy azt gondoljuk, hogy sokat tudunk róla. A másik olvasat egy más szemszög alapján fogalmazódik meg. Ez a szemszög az, ami engem érdekelt, s ez az, amit a belgrádi levéltárban, azt hiszem, hogy sikeresen kutattam. Több éves munkának köszönhetően kerültek elő a dokumentumok, s ezeknek a fordítása is időközben történt meg. 2011-től egy tízéves munka eredményéról tudok beszámolni. A munka egy olyan folyamatot nyithatna meg, bár határon túli történész kollégák a lehetőséget felismerve ilyesmit már elkövettek, hogy gyakorlatilag összeállhatna egy történeti ismeretkorpusz, ami az egyoldalú szemléletet felszámolná, lehetőséget adna arra fogékonyaknak, hogy ezt a dolgot másként is szemlélni tudják.

A dokumentumok átvizsgálása után milyen kép alakult ki? Mit csináltak jól a szerbek és mit rontottak el a magyarok? Hogyan tudták a világot maguk mellé állítani?

Egy dolgot tudnunk kell, hogy a magyar békedelegáció gyakorlatilag egy évvel később érkezett meg Párizsba. Az Apponyi-féle védőbeszéd 1920. január 16-án hangzott el, míg a békekonferencia január 20-án kezdődött, de 1919-ben. Gyakorlatilag az új határok megrajzolása 1919. májusáig megtörtént. A nagyhatalmaknak valójában hónapokon keresztül azért kellett küzdeniük, hogy az utódállamok étvágyát kordában tartsák, illetve, hogy a saját elképzeléseiket érvényesíthessék. Amikor az utódállamok a területi követeléseiket argumentálták, ezek mentén kisebb engedmények történtek. Nemzetiségi szempontból az a tragédia, hogy az utódállamok is sok esetben bevallották, hogy nekik miért kell valójában egy-egy színmagyar terület, egyrészt stratégiai szempontból, vagy mert jó a földje. Tehát valójában rablás történt.

Most, amikor 100 évvel később elolvassuk a könyvet, milyen tapasztalatot vonhatunk le?

Rábíznám az olvasóra a tapasztalatok levonását. Ezek a dokumentumok, amik a könyvben vannak, ezek az értelmezések és ez a kontextus eddig nem volt olvasható magyarul a délszláv politikára vonatkozóan. Én mindenképpen óckodnék attól, hogy a megfejtést valakinek a szájába adjam. Arra viszont kérek mindenkit, hogy olvassa el a könyvet, mert két vagy több szempont egészen más nézőpontot nyújt, mintha egy unipoláris szemszögből nézzük a dolgokat.

Trianonra vonatkozóan annyi a dokumentum, hogy hiába telt el időközben 100 esztendő, még mindig rengeteg a kutatni való, mondta Katona Csaba, a könyv egyik recenzense.

A történésznek a legfontosabb feladata két dologban ragadható meg. Elmondani, hogy mi történt, s ami sokkal nehezebb, elmondani, hogy miért történt. Papp Árpád arra vállalkozott, hogy ezúttal a szerb, illetve jugoszláv nézőpont felől közelítsen Trianonhoz, hogy túllendüljön azon a leegyszerűsített megközelítésen, hogy mi, magyarok, csak a fájdalmunkról beszéljünk, a másik oldalról pedig csak úgy beszéljünk, hogy csak bántani akartak bennünket. Árpád azt próbálja megérteni, s ez természetesen nem azt jelenti, hogy azonosul vele, hogy a jugoszláv küldöttek mit láttak meg ebben a lehetőségben, hogyan próbálták kiaknázni, sikerként vagy kudarcként élték-e meg. Közelebb vihet minket 100 év elteltével a megértéshez a könyv. A megértés pedig picit talán az elfogadáshoz is. Ez nem teszi semmissé a nemzedékeknek a fájdalmát, a sérelmét, de a megértés nagyon fontos dolog, hogy szép nyugodtan tudjunk visszatekinteni a múltra.

Érdemes lenne román-magyar viszonylatban is elkészíteni egy ilyen könyvet?

Ez egy másodpercig sem kérdéses! Valamennyi szomszédos állam kapcsolatában, magyar-szlovák, magyar-román viszonylatban is érdemes lenne, de tovább ragozom a dolgot. Gondoljunk csak a Bánság kérdésére! Még román-szerb viszonylatban sem volna ördögtől való gondolat, hogy elkészítsünk egy ilyen könyvet, hisz ott is voltak viták, még a győztes oldalon állók között is. Ha tágabb kontextusba helyezzük a minket is érintő történeteket, akkor sokkal közelebb jutunk ahhoz, hogy megértsük, mi történt. Ezért nem, hogy érdemes volna az ilyen kutatás, hanem nagyon is fontos!

A szabadkai bemutató után a könyvet Zentán is bemutatják. Az érdeklődőket ma, június 3-án, 17 órára várják a Zentai Alkotóházba.