Szerettünk elvesztése, a gyász, a temetés súlyos lelki fájdalommal jár. Amikor megrendülve állunk a koporsó mellett, s elköszönünk attól, aki elment közülünk. És még csak ezután következik az, amit a szakemberek gyászmunkának neveznek. Amihez az is hozzátartozik, hogy a gyászolók akár naponta is elmennek a szeretett ember sírjához, virágot visznek, gondozzák az elhunyt örök nyugvóhelyét, mintegy így segítve át saját magukat fokozatosan a veszteség okozta fájdalmon. Normális esetben ebben a közösség is támogatja a gyászolót. Kivételes esetben viszont rémálommá válhat a történet. Érzéketlenség, otrombaság? Döntse el mindenki maga. Olvasónk, az óbecsei Sznopcsek Diana családjával ez történt. Levelét az alábbiakban közöljük.

“Szeretném megosztani Önökkel azt a rémálmot, amit átéltünk a családommal és szeretnénk felhívni a nyilvánosság figyelmét a velünk történtekre, annak reményében, hogy másokkal ilyesmi nem fog megtörténni. Meggyőződésem azonban, hogy nem egyedülálló esetről van szó.

A történet a következő: 2021 júniusában elmentem az óbecsei Komunalac temetkezési vállalathoz sírhelyet bérelni. Elfogadtam az ajánlatukat és kibéreltem 10 évre a 15. szám alatti, 1/d sorban, az I. parcellán, a belvárosi katolikus temetőben elhelyezkedő sírhelyet. Szabály szerint kifizettem mindent, amiről számlát és hivatalos szerződést is kaptam. Amíg az adatokat bevitték a saját könyveikbe, végig jelen voltam. Őszintén, nem is gondoltam duplán ellenőrizni a munkájukat, ami, mint a későbbiek során kiderült, életem legnagyobb hibája volt.

Júniusban rövid időn belül elveszítettük nagymamámat és nevelőapámat. A fent említett sírhelyen nevelőapámat helyeztük örök nyugalomra. Ugyanennek az évnek októberében engedélyt kaptunk a síremlék elkészíttetésére, amit a hónap végéig be is fejeztünk.

2021 november elején telefonhívást kaptam a Komunalac közvállalat igazgatójától, aki

arról értesített hogy adminisztrációs hiba történt és az általam megvásárolt sírhelyet már előzőleg eladták.

Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a dolognak, arra gondoltam, hogy hasonló hibák történtek már és bizonyára könnyen megoldják, hiszen mi szerződéses kötelezettségeinket teljes egészében teljesítettük, azaz a sírhelyet kifizettük, nevelőapámat örök nyugalomra helyeztük itt és síremléket is emeltük. A folytatásban azonban olyan hátborzongató “ajánlatot” kaptam, amilyenről - őszintén szólva - mindeddig nem is hallottam. Azt kérte, hogy adjam beleegyezésemet ahhoz, hogy nevelőapám földi maradványait áthelyezzék egy másik helyre. A kérés nagyon felháborított. Az első sokk után tudattam az igazgatóval, hogy ilyesmi szóba sem jöhet és minden áron meg fogom védeni az egyszer már örök nyugalomra helyezett nevelőapám békéjét és hallani sem akarok ilyen szentségtörésről. Ugyanakkor

megkértem az igazgató urat, hogy közölje az ügyben résztvevőkkel, hogy semmiképp se zaklassák ezzel az esettel anyukámat, aki mély gyászban volt férje és édesanyja rövid időn belül történt elvesztése után.

Megígérte, hogy megpróbálnak más megoldást találni a problémára, valamint hogy értesíteni fognak a további fejleményekről.

Azt gondoltam, hogy az eset ezzel le is zárult. Ez év januárjában azonban édesanyám a lakcímére (itt meg kell említenem, hogy anyukám adatai sehol sem szerepeltek, mindenhova kizárólag az én adataimat adtam, mivel a saját nevemre béreltem ki a sírhelyet) levelet kapott az ügyvédtől, aki a becsei Palotás Györgyit képviselte, és ebben a levélben közölte velünk, hogy mivel a Komunalac vállalat a mi beleegyezésünk nélkül nem távolíthatja el a sírkövet vagy bármit, amit mi, mint magánszemélyek helyeztünk el, ugyanakkor ügyfele nem hajlandó semmiféle kompromisszumos megoldást elfogadni a Komunalactól, azt követeli tőlünk, hogy adjuk vissza a temetkezési helyet, amit ő előttünk kibérelt.

Ezek után kénytelen voltam édesanyámnak elmesélni, hogy mi történik, ami számára természetesen nagy megrázkódtatást jelentett.

Ügyvéden keresztül küldtük el a választ, amelyben leírtuk, hogy mi minden szükséges dokumentummal rendelkeztünk, és teljes jogunkban állt elhunyt szerettünket erre a sírhelyre eltemetni és síremléket is emelni. Megkértük Palotás Györgyit, hogy

próbáljon megérteni bennünket és képzelje magát a mi helyzetünkbe, hogy nem teljes 7 hónappal a temetés után a halottunk kihantolását és áthelyezését emlegetik,

és ha ezt megteszi, biztosak vagyunk benne, hogy belátja ő is, mennyire morbid dolgot követel tőlünk. A temetésekről és temetőkről szóló törvényben (18. szakasz) az áll, hogy az elhunyt földi maradványait a temetés napjától 10 évig nem szabad elmozdítani. Ugyanitt előírják azt is, hogy a magántulajdont, azaz a síremléket sem bánthatja senki a tulajdonos jelenléte és jóváhagyása nélkül. Megkértük Palotás Györgyit, hogy ne tőlünk, hanem a Komunalactól kérjen kártérítést, másik sírhelyet, vagy bármit, mivel ezt a szörnyű, kegyeletsértő hibát ők követték el, mi pedig csak szeretnénk minél előbb megoldani ezt a végtelenül kínos és szomorú helyzetet.

A levél után csak annyi információt kaptunk, hogy Palotás Györgyi továbbra sem fogad el egyetlen felkínált megoldást sem, amit a Komunalac kínál és követeli vissza a sírhelyet, amit kibérelt. Továbbá az is kiderült, hogy az ügyvédje nem hajlandó őt tovább képviselni ebben a morbid ügyben.

Ezen információk után volt néhány telefonbeszélgetésem és egy találkozásom a Komunalac igazgatójával, ahol újra megkértem, hogy értesítsen minden változásról az ügyben és ha bíróságra kerülne az ügy, követelem, hogy beavatkozó legyek az eljárásban. A továbbiakban semmilyen értesítés, semmiféle dokumentáció nem érkezett hozzánk.

Szeptember 8-án reggel édesanyám zokogva hívott telefonon, alig tudta elmondani, hogy friss rózsákat vitt a temetőbe, de a síremlék eltűnt, csak elsimított föld van a helyén.

Azonnal hívtam a Komunalac irodáját és rohantam a temetőbe, ahol a temetkezési vállalat két alkalmazottja minden emberi együttérzés és bármilyen magyarázat nélkül megmutatta, hova helyezték át a síremléket és a kezünkbe nyomták pár dokumentum fénymásolatát. Ezeket a papírokat még június elején el kellett volna juttassák hozzánk, mert ezek alapján értesültünk volna arról, hogy Palotás Györgyi pert indított a sírhely visszaszerzésére, és lehetőségünk lett volna fellebbezni. A komplett és törvénnyel előírt dokumentumokat a mai napig nem kaptuk el.

Az esetet követően édesanyámat azonnal az ügyeletes orvoshoz kellett vigyem, mert rosszul lett és az állapota rohamosan romlani kezdett.

Továbbra is hitetlenkedve, elképedve és elszörnyedve állunk az eset előtt, nem tudjuk megérteni, hogyan lehetett eddig a pontig eljutni, hogyan foszthattak meg bennünket emberi jogainktól, hogyan szentségteleníthették meg nevelőapám síremlékét, hogyan történhetett meg, hogy esélyt sem kaptunk megvédeni jogainkat vagy legalább fellebbezni a meghozott ítélet ellen, hanem csak egyik napról a másikra kész tények elé állítottak bennünket.

Maga a tény, hogy a bírósági eljárás és az egész folyamat résztvevői közül épp senki se érezte annak szükségét, hogy emberhez méltó módon, értesítsen bennünket az ítéletről, vagy legalább lehetőséget adjon arra, hogy elhunyt szerettünk áthelyezésénél jelen legyünk, valóban kegyetlen embertelenség.

Hogy a felelős személyek jelen voltak-e az áthelyezésnél, mit helyeztek át pontosan és milyen módon, valamint milyen jogon végezték el az exhumálást a mi jelenlétünk nélkül – ezekre a kérdésekre remélhetőleg hamarosan választ kapunk. Felfoghatatlan, hogy hogyan lehetett döntést hozni az exhumálásról, amikor nem rendelkeztek sem az örökösök hitelesített beleegyezésével, sem a sírhely bérlőjének előzetes írásos beleegyezésével. Feltételezésünk, hogy az egészet este vagy a hajnali órákban végezték el, mivel szeptember 7-én délután még minden a legnagyobb rendben volt.

Csak annyit jegyeznék meg, hogy a hagyatéki tárgyalásra egy évet kellett várnunk, míg ez az eset rekord idő alatt és a legnagyobb titokban “megoldódott”.

Értékrendünk szerint, valaki, aki hívő ember, függetlenül a hitvallásától és nemzeti hozzátartozásától, tudja jól, hogy ilyen kegyeletsértést semmilyen körülmények között sem szabad elkövetni.

Az egyik legnehezebb feladat még csak most következik, amikor meg kell magyarázni a rokonoknak és hozzátartozóknak, hogy mi, miért és hogyan történt, amikor ezekre a kérdésekre nekünk sincs válaszunk.

Nevelőapám egész életében hívő ember volt, szlovák nemzetiségű. Nem Óbecsén született, de anyukámmal közösen néhány évvel ezelőtt úgy döntöttek, ebben a városban kívánják nyugdíjas éveiket tölteni. Akinek alkalma volt megismerni, tudja jól, milyen jó ember volt és mindenki mennyire tisztelte és becsülte életében. Olyan ember volt, aki megtisztelte ezt a közösséget azzal, hogy azt kérte, Óbecsén helyezzük örök nyugalomra.

Hangsúlyozom, semmilyen rossz szándékom nincs, csak szeretném a nyilvánossággal megosztani ezt a megrázó incidenst, mivel soha nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha a jövőben bárkinek át kellene élnie ugyanezt, a saját polgártársaival szembeni tiszteletlenség és puszta érzéketlenség miatt”, fejezi levelét Sznopcsek Diana.