Vajdaság
Zenta: Kerékpárkölcsönzővel és útvonal-bemutató applikációval kedveznek a kerékpáros turistáknak
Megrendezték a BanatBike határon átnyúló projektum zárókonferenciáját
Betűméret:             

Október elejétől kezdve a Zentára látogató vendégek, illetve a turisták, és természetesen a városban élők is igénybe vehetik azt a kerékpárkölcsönzőt, amelyet a BanatBike határon átnyúló IPA projektum részeként adtak át a város központjában. A korszerű kerékpárkölcsönző átadására Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és Kosiczky András, a projekt koordinátora stílusosan, a város színeiben pompázó kölcsönkerékpárral érkezett.

Zenta és romániai Ótelek által megvalósított 300 ezer eurós projektum összértékének túlnyomó, mintegy 85 százalékos részét az Európai Unió pénzelte, az önrészt pedig tartományi pályázatokon keresztül biztosította a zentai önkormányzat – ecsetelte Czegledi Rudolf, aki elmondta azt is, hogy s program a község turisztikai kínálatát is kiszélesíti, hiszen egy turistaútvonalat is kialakítottak a vajdasági magyar község, illetve a romániai Bánságban lévő Temes-megyei Ótelek között. Egy héttel ezelőtt ugyanis, ahogyan erről a Vajdaság Ma is beszámolt: egy, a projekt keretében Zentáról elinduló kerékpártúra résztvevői az útvonal mentén feltérképezték a térség látványosságait, szolgáltatási lehetőségeit, amit úgyszintén fel tudunk kínálni az ide érkező vendégeknek – nyilatkozta a polgármester.

A ma átadott kerékpárkölcsönzőben a Községi Turisztikai Irodában kérelmezhető mágneses kártya segítségével összesen 14 kerékpárt vehetnek igénybe a városba látogató turisták, illetve zentai polgárok.

Mindössze annyit kell tenniük, hogy a mágneses kártyát a tároló mellett elhelyezett automatába helyezik, majd pedig az érintőképernyőn bepötyögtetik a kerékpár kódját. Ezáltal a zárszerkezet kinyílik és máris elvihetik a drótparipát, amelyet a kezdetekben ingyenesen használhatnak a polgárok, azzal, hogy mágneses kártya átvételekor egy szerződést is köt Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetével.

A kerékpárokat egyelőre a községi idegenforgalmi szervezettől lehet kibérelni, de a közeljövőben mindenképpen bővíteni szeretnék a lehetőségeket – nyilatkozta Kosiczky András, aki elmondta azt is, hogy a helyi szállásadókkal is partneri kapcsolatot szeretnének kiépíteni, hogy majd náluk is ki lehessen bérelni a bicikliket. A projektum koordinátora szerint a kerékpárok karbantartási költségeit az önkormányzat fedezi majd, míg a javításokat a Capriolo kerékpár gyártó üzem egyik javítóműhelyében végzik.

A kerékpárkölcsönző október elejétől áll majd a turisták és a polgárok rendelkezésére.

A BanatBike program fő célja az idegenforgalmi régió iránti kereslet növelése tematikus kerékpáros útvonal-csomag fejlesztésével, közös márkaépítéssel és marketing tevékenységekkel. A pályázat szerzői a hangsúlyt, a régió ökológiai, etnográfiai, művelődési, gasztronómiai és szabadidős tevékenységeket fel­ölelő kínálatára fektetve öt útvonal-csomagot dolgoztak ki, amelyek hozzájárulnak a régió idegenforgalmi látványosságainak közismertté tételéhez és kiaknázásához.

A határon átnyúló projektum során az elmúlt 21 hónapban 8 közbeszerzést vezettek le, közöttük az 5 útvonalat bemutató okostelefonos alkalmazás elkészítését is, amely a Zenta és Ótelek közötti útvonalak mentén lévő látványosságokat, szolgáltatásokat is feltérképezi. A Jusoft programozócég által kidolgozott applikáció segítségével a cikloturisták saját maguk is összeállíthatják útvonaltervüket a térképen keresztül beállítható koordináták segítségével. Ugyanakkor a feltérképezett területen található szállások elérhetőségeit is tartalmazza az applikáció, amely a jövő héttől az Android és az IOS operációs rendszerrel ellátott okostelefonokra is elérhető lesz a Google Play Store-jában, illetve az Appstore-ben.

A BánátBike IPA projektum zárókonferenciájára Kozma István, az óteleki Magyarul Magyaroknak Egyesület elnöke is ellátogatott, aki a zentai önkormányzattal közös program kapcsán elmondta, hogy számukra nagyon sokat jelentett ez az együttműködés, hiszen a turizmust fejleszteni kell, és ez anyagilag nagyban hozzájárulhat a romániai község költségvetéséhez is.

Horváth Zsolt
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Mark
2022. NOVEMBER 26. [ 22:46 ]

300 000! euró?! Megvan hova megy az adónk emberek! Ezeket az "embereket" választottuk vezetőknek, akik ilyen hasznos dolgokra költik a közös pénzünket?


Szombaton gulyást főznek az egyetemi épületeket blokád alatt tartó újvidéki diákoknak a gazdák az egyetemi kampusz területén. A Szerbiai Gazdák a Megmaradásáért Kezdeményezés közlése szerint az akciót segítségnyújtásként és támogatásként szervezik a diákok számára. „Ezt azért tesszük, hogy támogassuk...
2024. DECEMBER 19.
[ 17:32 ]
Befejeződött a vásártéri Krivaja híd felújítása Kishegyesen. A községháza melletti gyalogoshidat is felújították és újrafestették. A jövőben további hidak felújítása is tervben van. Kishegyes lehetne akár a hidak települése vagy falva is, hiszen nagyon sok híd van a faluban. A szép hidak, rendezett folyómeder...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:42 ]
Magyarkanizsán a községi képviselő-testület ma megtartotta ötödik, egyben idei utolsó rendes ülését. Az ülést követően a két frakcióvezető, Pletikoszity Tibor (VMSZ) és Teslić Zoran (SNS) adott nyilatkozatot és ismertette a főbb határozatokat. A napirendi pontok közül messzemenően a legfontosabb a 2025. évi községi...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:41 ]
Beolvasás folyamatban