Újvidék város felbontotta a szerződést azzal a vállalkozóval, akinek az 1944/45 ártatlan áldozatoknak szentelt vitatott emlékművet kellett volna felállítania a Liman városrészben.
Igor Crnobarac, Újvidéki alpolgármestere a 021.rs kérdésére válaszolva elmondta, a kölcsönös szerződésbontás iránti kérelmet maga a kivitelező nyújtotta be.
„A vállalkozó kölcsönös szerződésbontást kért, mert az állandó fennakadások miatt nem tudja befejezni a munkát, veszélyezteti az építkezést és az objektumot, illetve a munkások biztonságát, így a szerződést felbontottuk”, mondta Crnobarac, aki hozzátette, hogy meg kell fontolni a következő lépéseket.
Kiemelte, hogy a város nem mond le az emlékmű felállításáról, de senki sem sejthette, hogy ilyen jellegű események fognak bekövetkezni, nem tervezték azt sem, hogy a felállításra szánt összeget átviszik a következő évre.
Crnobarac rámutatott, hogy újra kiírják a közbeszerzést, de nem pontosította, hogy mikor.
Az emlékmű felállításának határideje december 26-a lett volna, a kivitelező aznap nyújtotta be a szerződés felbontására vonatkozó kérelmet.
Én ezt egy pozitív fejleménynek tartom, végre egy esemény, ahol felléptek a VMSZ-szel szemben és valamiféle eredménye lett. Na, nyilván nincs még vége a történetnek.
Juj, de meg vagyok lepődve. Megalkuvó pártunk plusz egy öreg janicsár, egyenlő ezzel. Olvassák Csorba B. nyilatkozatait korábbról.