Vajdaság
Három új gépkocsit adományozott a magyarkanizsai önkormányzat a helybeli egészégháznak 
Betűméret:             

Magyarkanizsa önkormányzata az idén is három új gépkocsi beszerzésével járult hozzá a helybeli egészségház járműparkjának fejlesztéséhez. Az autók kulcsait kedden adta át Fejsztámer Róbert polgármester Gyólay Karolinának, az egészségház igazgatónőjének. Ebből az alkalomból nyilatkoztak a sajtónak.

Gyólay Karolina elmondta, hogy nagyon hálásak az önkormányzatnak, hogy idén is három személygépkocsival ajándékozta meg a Magyarkanizsai Egészségházat.

- Nagyon nagy szükségünk van ezekre a járművekre, mivel elavultak már a régi személygépkocsijaink, amikkel elsősorban a nővérek, illetve a labortechnikusok, terepes nővérek és védőnők járnak ki olyan betegekhez, akik ágyhoz kötöttek, nem tudnak bejönni az egészségügyi intézményünkbe, de a szolgáltatás nekik is jár. Egyedül csak a nővérek körülbelül 10 ezer terepi látogatást végeznek ezekkel a személygépkocsikkal. Persze az orvosok is használják őket, különösen a falvakban, házi látogatásokkor, illetve, ha ki kell menniük helyettesíteni egy másik orvost, vagy olyan falvakba utaznak ki, ahová Magyarkanizsáról küldünk hetente kétszer-háromszor orvost. A személygépkocsiknak az összértéke 5 millió 500 ezer dinár, és reméljük, hogy az önkormányzat ezentúl is támogatja majd az intézményt, és hálásan köszönjük, hogy eddig már összesen hat ilyen járművet kaptunk tőlük.

Az igazgatónő elmondta, hogy a három gépkocsiból egy kerül Martonosra, egy Oromhegyesre, egy pedig Magyarkanizsán marad, így biztosítják a színvonalasabb egészségügyi ellátást a község egész területén.

A tavalyi évhez hasonlóan idén sikerült a költségvetésből három új autót biztosítani az egészségháznak, húzta alá Fejsztámer Róbert polgármester.

- Az idei költségvetésből 5,5 millió dinárt különítettünk el erre a három autóra. Éves szinten az önkormányzat több mint 12 millió dinárral támogatja az egészségház működését, hogy maguknak a pácienseknek, a lakosainknak minden szükséges szolgáltatás, minden kényelem meglegyen. Sajnálatos módon, ahogy ezt tavaly is mondtam, orvosokkal vagy nővérekkel nem tudunk szolgálni, nem tudunk a káderpolitikában segíteni, azonban az eszközvásárlásban és abban, hogy jól tudjon működni az egészségház, abban talán tudunk költségvetésileg segíteni. Bízom benne, hogy jövőre is biztosítani tudunk eszközöket ilyen célra, és abban is nagyon bízom, hogy az orvosok és a nővérek, akik majd használják ezeket az új autókat, minőségi munkát tudnak továbbra is végezni, és nem azon izgulnak majd, hogy eljutnak-e egyik helységből a másikba, hanem a munkájukra tudnak majd figyelni.

A polgármester elmondta, ha jövőre is tudnak biztosítani gépkocsikat az egészségháznak, akkor el lehet majd mondani, hogy az intézmény járműparkja teljesen megújult.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szombaton gulyást főznek az egyetemi épületeket blokád alatt tartó újvidéki diákoknak a gazdák az egyetemi kampusz területén. A Szerbiai Gazdák a Megmaradásáért Kezdeményezés közlése szerint az akciót segítségnyújtásként és támogatásként szervezik a diákok számára. „Ezt azért tesszük, hogy támogassuk...
2024. DECEMBER 19.
[ 17:32 ]
Befejeződött a vásártéri Krivaja híd felújítása Kishegyesen. A községháza melletti gyalogoshidat is felújították és újrafestették. A jövőben további hidak felújítása is tervben van. Kishegyes lehetne akár a hidak települése vagy falva is, hiszen nagyon sok híd van a faluban. A szép hidak, rendezett folyómeder...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:42 ]
Magyarkanizsán a községi képviselő-testület ma megtartotta ötödik, egyben idei utolsó rendes ülését. Az ülést követően a két frakcióvezető, Pletikoszity Tibor (VMSZ) és Teslić Zoran (SNS) adott nyilatkozatot és ismertette a főbb határozatokat. A napirendi pontok közül messzemenően a legfontosabb a 2025. évi községi...
2024. DECEMBER 19.
[ 13:41 ]
Beolvasás folyamatban