Vajdaság
Faültetéssel a klíma védelméért Magyarkanizsán 
Betűméret:             

Szélvédősáv létesül a majdani magyarkanizsai terelőút mentén. Az önkormányzat szervezésében és a Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközponttal való együttműködésben több mint száz facsemete került ma elültetésre a tangazdaság közelében, ott, ahol a tervezett út halad majd. A diákok ugyanakkor egy nemzetközi program részesei is lehettek a faültetés révén.

- Reggel kifúrtuk a gödröket a facsemetéknek, komposztot raktunk az aljára, majd a kis fákat belehelyeztük, most földet rakunk rá és tömörítjük a talajt. Védőháló is kerül a csemeték törzsére, hogy a vadak ne károsítsák meg őket, magyarázza a faültetés menetét Kelemen Balázs, az iskola diákja.

A munkát irányító egyik pedagógus Berec Ágota szaktanár.

- Itt a tangazdaság mögött, ezen az önkormányzati területen halad majd a terelőút, s mikor a fák megnőnek, szélvédősávot alkotnak. Kocsányos tölgyek kerültek kiültetésre - magyarázza Berec Ágota, hozzátéve, hogy az új autóbuszállomás környékén is terveznek még a tavasszal faültetést.

- Iskolánk részt vesz egy Erasmus pályázatban. Diákjaink az elmúlt évben egy kutatást végeztek, s ennek az eredménye is azt mutatta ki, hogy a globális felmelegedés ellen a fásítással lehet leginkább harcolni. A dokumentumot, amelyet a tanulók készítettek el, átadtuk a polgármesternek, s most az abban foglaltak megvalósítása történik.

A fákat az önkormányzat jóvoltából az iskola tangazdaságában nevelték, mondja a pedagógus, aki szerint az akció a gyerekek hozzáállásán is pozitívan változtat, mert aki fát ültet, az azután nem fog facsemetét kitörni. A másik hozadék, hogy a környezetünkben is több fa lesz.

A faültetési akció jó példája annak, hogy hogyan lehet összekapcsolni a közösségi érdekeket és az oktatást, mondja Kónya Róbert, polgármesteri tanácsnok, aki az önkormányzat képviseletében látogatott el a munkaakcióra.

- Összesen 130 darab kocsányostölgy-facsemete került kiültetésre Magyarkanizsán, a tervezett kerülőútnál, a rétben. Jó példája ez az akció annak, hogy hogyan lehet összekapcsolni az önkormányzati igényeket és a középiskolai gyakorlati oktatást. A gyerekek azt is megtanulják, hogyan lehet tenni a közösségért, hogy sajátjuknak érezzék az elültetett fát. Az önkormányzat a 2024. évi költségvetésében megnövelte az erre szánt pénzeszközöket a környezetvédelmi alapban, így az év folyamán a helyi közösségekben is tervezünk faültetési akciókat.

Az önkormányzat emellett számít majd a diákok segítségére a közterületek karbantartó munkálataiban is, mondta a polgármesteri tanácsnok.

Németh Ernő
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
attila84
2024. FEBRUÁR 29. [ 8:05 ]

Jó lenne ilyen akciókkal az utat is megcsinálni...


Béla
2024. FEBRUÁR 28. [ 17:32 ]

100-at elültettek,mások meg büntetlenül ellopják a többszörösét.


Alfonz
2024. FEBRUÁR 28. [ 6:12 ]

Szép munka, igaz a központban kivágták a szép lombos fákat, de ezt vegyük úgy, hogy senki se látta, csak utólag megsirattuk.


Olvasó
2024. FEBRUÁR 27. [ 18:05 ]

Bravó, szép munka


Topolya önkormányzata a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapon keresztül támogatja a családi gazdaságokat. Hétfőn a színházteremben írták alá a szerződéseket. A polgármester bejelentése szerint a vissza nem térítendő támogatások kifizetése az év végéig meg is történik. A mezőgazdaság az egyik legfontosabb...
2024. DECEMBER 3.
[ 7:54 ]
Hétfőn kezdődött a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDisz) felsőoktatási tájékoztató körútja. Az idei tanév első előadását a szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskolában tartották meg hétfő délután. Ennek keretében tájékoztatták az intézmény végzős diákjait a szerbiai...
2024. DECEMBER 2.
[ 19:55 ]
A csókai öntödei baleset sérültjének állapota instabil, és nehéz előrejelzéseket adnim jelentette ki hétfőn a Vajdasági Klinikai Központ Sürgősségi Osztályának vezetője, dr. Dragan Nikolić. „A beteget súlyos égési sérülésekkel és kiterjedt sérülésekkel vettük fel. Az állapota instabil, és fennáll mind a...
2024. DECEMBER 2.
[ 10:56 ]
Beolvasás folyamatban