2026 végére készül el a Vajdaság mosolya elnevezésű gyorsforgalmi út első, Béreg és Zombor közötti szakasza. Ezt Goran Vesić építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter mondta ma.
Hozzátette, hogy a Béregtől Szerbcsernyéig tartó gyorsforgalmi út, melynek hossza csaknem 186 kilométer lesz, teljesen megváltoztatja a Vajdaság északi részén élő polgárok életmódját, és ez lesz a leggyorsabb útvonal azoknak a román polgároknak, akik Nyugat-Európába tartanak, írja a Tanjug.
Vesić közölte, hogy ennek az útnak eredetileg a Szerbia és Románia határán fekvő Nákófalváig kellett volna mennie, de tekintettel arra, hogy a románokkal megállapodtak abban, hogy megépítik az út Szerbcsernyére vezető szakaszát, így a gyorsforgalmi út eddig a településig megy, ahol egy nagy határátkelőt is építenek.
A miniszter arra emlékeztetett, hogy a Vajdaság mosolya összeköti majd Béreget, Zombort, Kúlát, Verbászt, Szenttamást, Óbecsét, Törökbecsét, Nagykikindát és Szerbcsernyét, ezzel pedig az említett községek bekerülnek a gyorsforgalmi utak és autópályák hálózatába.
Nincs hozzászólás. Legyen az első!